rutinvizsga m kategoria
Blog

Jogsi-blog: az első vezetői engedély – 1. rész

Bence a motorozás kapujában áll: hamarosan megszerzi M-kategóriás jogosítványát. Fiatal Olvasónk élményein keresztül élhetjük át életünk első jogosítványának megszerzését, annak állomásait és kalandjait...(vizsgafeladat videókkal!)
EuroMotor
Faster2

Szöveg: Benkő Bence Képek: BenZso

Minden úgy kezdődött, hogy betöltöttem a 14. szülinapomat, és apa beiratott egy egészségügyi tanfolyamra. Ez még télen volt, eljártam az összes gyakorlásra, mindent szépen megtanultam… Csak tavasszal mentünk el a Mester utcába vizsgázni, ahol nagyon sokan voltak – szóval szerencsére volt még időm előtte tanulni egy kicsit…

Egyszercsak a nevemet hallom, beszólítottak. Bementem és két hölgy fogadott: kérdeztek két kérdést, amire hibátlanul tudtam a választ és már adták is oda a kártyát ami igazolja, hogy rendelkezek ilyen “vöröskeresztes” vizsgával. Ennyi volt az egészségügyi, nem nagy kunszt, ráadásul ha legközelebb kocsira vagy nagyobb kategóriás motorra megyek, nem kell újra megcsinálnom. Ez már az enyém!

A rutinos BMX-es a tanpályán – ez azért más műfaj, de hasznos a bringás tapasztalat

Ezt követte a KRESZ tanfolyam, az  viszont förtelmes volt! Két órán keresztül hallgattam egy egybefüggő szöveget…rosszabb volt, mint a leguncsibb óra a suliban (ezt is embere válogatja, anno a mi oktatónk nagy forma volt, mindenki végigjárta a tanfolyamot, még az is, aki korábban nem akarta! – a szerk.) Nem is jegyeztem meg egy szót sem, viszont adtak egy CD-t, amin rajta volt a KRESZ Gyakorló program – ami szinte ugyanolyan, mint a vizsgán. Na azzal éjjel-nappal gyakoroltam, végigmentem az összes kérdésen.

Kétféle nyomvonalat kellett megjegyeznünk

Ami ezután jött, az nem volt valami vicces. Eljött a KRESZ vizsga időpontja: már ott ülünk, várunk hogy behívjanak, erre eszembe jut, hogy nincs nálam a személyi, csak a diákigazolvány… Nagyon megijedtem, de apa felpattant a motorra és negyed óra alatt bejárta a fél várost érte (BenZso élete nagy menése volt a Yamaha TMAX-szal 🙂 – a szerk.) Szerencsére pont időben (és egyben) visszaért, így be tudtam menni számot adni…

Oktatónk türelmes volt: többször elmondta, mit hogyan csináljunk, mire figyeljünk

A vizsgán leültettek egy monitor elé, és elmondták a szabályokat, majd hozzá láttam a vizsgához. Én lettem kész a leghamarabb, úgy, hogy sikerült is (nem mindegy! – a szerk :). Összesen hármat hibáztam, ami még pont belefér.

A kis Yamaha Neos nagyon tetszett – alig várom az Aeroxot!

Ezután már a rutinpálya következett. Ez úgy zajlott, hogy az M3-as kivezető szakaszán lévő Jogsiközpont bázison felállítottak egy pályát bójákból, és kétféle módon kellett rajtuk végigmenni. Ezt jól betanultam, de sajnos a többi gyakorlásra nem tudtam elmenni – egyből jött a vizsga. Nem a motorozással kezdtük, hanem el kellett mondjam, mit ellenőrzünk le a járművön, mielőtt elindulunk.

Segítségképpen, hogy tudjátok megnézhetitek Ti is, hogy milyen procedúrát kell végrehajtani indulás előtt. Ugye mindenki így kezdi a napját mielőtt elindul?! 🙂

Ezt követően felpattantam a motorra, és megcsináltam mind a két(féle) kört – sikerrel!  Ezt a két feladatot kell teljesíteni ahhoz, hogy forgalomba mehessünk vezetni:

És végre eljött az utolsó rész is a forgalomban vezetés is, amin már voltam egyszer, de az még csak gyakorlás volt. Nagyon élveztem, bár volt 1-2 hibám, de hát senki nem tökéletes. Hamarosan jön a következő gyakorlás, majd a vizsga – remélem az is ilyen simán fog menni! Akármi is lesz, arról is beszámolok.

– folytatjuk

További infó a segédmotoros jogosítványról a Jogsiközpontál

KT#14 másodvéleménye

Bence sztorija felkavarta “M-es” emlékeimet. Az egészségügyire úgy készültem, mint valami “év végi jegybe beleszámító témazáróra”. Azt húztam, hogy az ember beleesik az üvegajtóba, és spriccel a vér a nyakából. Mi a teendő?! Erre a kérdésre a macskafogós válasz jutott az eszembe, hogy “nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében Asszonyom”… Inkább a nyomókötéses sztorit adtam elő, meg is lett a kártya. Csak szegény Simson robogós srác nem ment át, el is kenődött rendesen.

A KRESZ-t mi még papírral, tollal írtuk… Emlékszem, milyen furcsa volt a nyár közepén bemenni a suliba “dogát írni”… Már nem tudom, hány hibám lett, de meglett elsőre. A rutin már jobb buli volt, mert végre motorozhattunk…valami irgalmatlan módon lepattant robogón… Se a km-óra, se az index nem működött rajta, nem ment és nem is nagyon lassult. Valami Sundiro Salient nevezetű piros csótány volt, és akár hiszitek, akár nem, még a vizsgát is ezzel teljesítettük – a forgalmit is. Igen, vidéken vizsgáztam 🙂 A rutinvizsgát megelőző egyetlen gyakorláson pedig az oktató, Bajusz Mester két órán keresztül szívta a spanglit a szintén lepattant verdájában, miközben ilyen-olyan csajokkal csevegett… 🙂

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás