Blog

Honda lovag lett Guy Martin, az őrült brit

Újra pályán az angolok közönség kedvenc motorversenyzője
MPS-Biltwell
Faster2

Boross Éva jegyzete

Cikkünk aktualitása, hogy az idén harminchatodik évét betöltő Guy Martin egy csúcs csapatban folytatja TT szereplését. John McGuinness csapattársaként az új FireBlade Hondával tér vissza az utcai versenyzéshez.

Nem volt soha a szívem csücske. Nem tetszett a barkós retro kinézete, és a csapból is ő folyt. Most viszont, hogy jobban „megismertem”, hatalmas tiszteletet érzek iránta. Versenyzőként higgadt, a mindennapi életétől távol áll a kapzsiság, beéri azzal, amiért megdolgozik. Nemrég hatalmas lehetőséget kapott a BBC-től, amivel még több pénzt keresett volna, mire ő annyit mondott:

„Igen, valószínűleg rengeteg pénzt keresnék, de most is kapok annyit, amennyi elég,” – nyilatkozta. „Nem akarok rocksztárként élni. Egy Transitot és egy kombi Volvót vezetek.”
Az a televíziós szereplés, amit jelenleg végez, bőven elegendő számára. 3 könyvet írt, az egyik 6 hétig volt a bestseller listák élén.

A kombi Volvoval
De ki is valójában Guy Martin?

1981. november 4.-én született, Anglia egy külvárosában Grimsby-ben. Apja Ian, sikeres motorversenyző volt, 15 szezont versenyzett a Man TT-én, de jövedelmét kénytelen volt kiegészíteni teherautó szerelőként, és kerékpár értékesítőként. Ian 1988-ban mikor Guy 7 éves volt, egy versenyen eltörte a csípőjét esés közben, evégett örökre felhagyott vele, és csak szerelőként dolgozott tovább.
Három testvére van, az öccse sikeres pályaversenyző (és ő is teherautó szerelő), a húga pedig míg gyermekei nem lettek, Martin motorjait szerelte (első nőként) a későbbiekben.
Martint már gyerekként lenyűgözték a motorok, másról sem tudott beszélni. Fűnyírókat bütykölt meg, hogy még gyorsabban menjenek. Általános Iskola után, 16 évesen beiratkozott az Északi Lindsey College-be gépjármű szerelőnek, de miután letelt a szakmai gyakorlata otthagyta, és elment egy Volvo centerbe teherautó szerelőnek. Úgy gondolta, hogy amit tanítottak, azt már tudja, vagy nincs rá szüksége.
Motorozni 6 éves korában, de versenyezni 19 évesen kezdett. Az első versenygépét és a versenyzés anyagi feltételeit önmagának kellett előteremtenie. Apja nem ellenezte, csak tudtára adta, hogy ő a családjáért dolgozik éjjel-nappal, mindenben segít, de pénzt nem tud adni. Guy ekkor tanulta meg, hogy mindennek ára van. Talán főként emiatt van az is, hogy a motorozás a szerelme, szórakozás, élvezet számára, a szerelés pedig azóta is a munkája. Nem hajlandó róla lemondani, akár a média szereplései miatt sem. Nem akarja ezeket teljes munkaidőben csinálni, mert elvesztik a varázsukat.
A zárt pályákat nem szereti, izgalmasabbnak tartja a közutat. Nyilatkozatai azt sugallják, hogy lazán veszi a dolgokat:

„Man-szigetén győzni eléggé szerencsefüggő. Most azt mondanám, hogy eddig nem jött ki a lépés. Egyébként is, rengeteg más dolgot csinálok ezen kívül, ott a munkám is. Nem e körül forog az életem. A technikai hibák nem érdekelnek. Nekem a motorversenyzés hobbi, jövő héten már mountain-bike versenyen leszek, aztán megint motorozom. Nem bolondulok bele, ha esetleg nem úgy történnek a dolgok, ahogy én szeretném.”

Mindettől függetlenül nagyon fontosnak tartja, hogy egy jó csapat legyen a háta mögött, jó motor, jó szerelők, és összetartás.

Állandóan hajtja magát, követi apja munkaerkölcsét, pénzügyi biztonságban akar élni. Ha valami miatt, legyen az verseny, vagy televíziós munka, úgy érzi elmaradt, ha hazaér, rögtön nekiáll behozni a kiesett időt. Szinte mindig túlórázik hétvégenként. Az igazi szenvedélye a kemény munka.
Tévézni, internetezni nem szeret, sőt kifejezetten zavarja a semmi iránt nem érdeklődő, elkötelezettségre képtelen fiatalság. Még az okostelefonért sincs oda. Viszont rádiót szívesen hallgat, főleg munka közben.
Nehezen emészti meg hírnevét, ez miatt Asperger-szindrómát állapítottak meg nála. A betegség főbb jellemzői: szociális válaszkészség hiánya, a mások iránti teljes érdektelenség, a zárkózottság, az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a szegényes kommunikáció, gyenge kapcsolatteremtő készség, szemkontaktus kerülése, a szabályokhoz, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, a feszült idegállapot és/vagy depresszió, az aprólékos beszéd, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a megtapadt gondolkodási sémák.

Erre csak így reagált:
“Ez nem változtat semmit, csak megerősíti, hogy miért csinálok bizonyos dolgokat egy bizonyos módon.”


Autói amiket hobbiként vett: BMW E46 , BMW E92 , Porsche GT3 RS , Aston Martin V12 Vantage , de mindegyiket csalódásnak tartotta, és végül olcsón túladott rajtuk. Mindenesetre sok pontot bezsebelt gyorshajtásért, állandóan feszegette ezekkel is a határokat. Jogosítványát be is vonták pár évre.
Gyűjti a kerékpárokat, és a motorokat. Gyűjteményében található például egy Bimota, egy Raleigh Chopper, egy Raleigh Mustang, Falcon Fattrack.

Sok helyen élt, de végül vett egy kis házat egy faluban 19 mérföldre Grimbsy-től, és van egy sárga labradorja akit imád.

A kutyabarát

Az emberek szeretik, mert szelíd, de határozott, spontán, közvetlen, lelkesedése fertőző, tehetséges, különc és alázatos. Tudják, hogy híres, és mégis egyszerű életmódot él. A munkásosztály hőseként tisztelik.
Szenvedélye a TT iránt 16 évesen kapott lángra. Vonzódik a különösen veszélyes jellegére, a természet közelségére. Úgy gondolja egy MotoGp vagy egy Superbike ilyen élményt nem ad.
„Szeretem a veszélyt. Tudom, hogy halálos lehet, de ez teszi a dolgokat izgalmassá. Nem?”

Szem előtt tartva hogy mit kockáztat, kész rá, hogy túllépjen minden határt, minden korlátot annak érdekében, hogy megnyerje. Egy férfi, aki úgy érzi, irányítja a sorsát.
Első versenye 1998-ban volt, azóta 15 dobogós helyet szerzett. Kétszer volt súlyosabb balesete, 2010-ben, és 2015-ben.

Sebességi rekordjai:

Leggyorsabb volt a gravitációs havas lesikláson, amely Guinness Világrekordot ért. Sebessége: 134.368 km/h (83.49 mph) Grandvalira, Andorában 2014. Január 10-én

Leggyorsabb volt szappantartóban 🙂 is. Guinness Világrekord 137.78 km/h (85.61 mph) Mont Ventoux, Franciaországban 2014. október 16-án.
Leggyorsabb volt a falon motorozáson is. Guinness Világrekord 125.77 km/h (78.15 mph) Manby Airfield, UK 2016. március 28-án
És leggyorsabb volt motorcsónakkal is. Brit rekord 121.04 km/h (75.21 mph) Loch Ken, UK 2014. október 8-án.


 

Szezononkénti Motorverseny eredményei:

A korai években:
Sikeresen bemutatkozott az utakon, láthattuk nyerni a Cock o the North és Nemzetközi Gold Cup versenyein , Scarborough-ban , valamint az ír 750cc Support bajnokságon.
2004 egy másik sikeres év volt, megtartotta a Gold Cupot, ugyanakkor debütált a nemzetközi országúti versenyeken.
7. hely a Senior TT-ben.
2005-ben tovább javította idejét, és a TT-n az első hat között végzett.

2006-os szezon:
2006-ban részt vett a három Scarborough versenyen, Ian Watson Spring National, Cock o the North, és a Gold Cup találkozón, ahol megnyerte a tekintélyes Gold Cup-ot

2007-es szezon:
A szezon elején Martin részt vett a brit Superbike és Supersport fordulóban, hogy felkészüljenek a versenyszezonra. A North West 200-on egy nyolcadik, egy negyedik, és a második helyre futott be. A CP Hire Superstock futam után egy rossz rajt miatt harmadik helyen végzett. Az Isle of Man TT volt a következő nagy verseny a naptárban,de kifogyott az üzemanyaga, így ki kellett állnia a boxba. Megnyerte az Cock o the North-i címét, majd a Kells Road Race-en megnyert egy versenyt. Az Ulster Grand Prix első versenyén Martin hazahozott egy ötödik helyet. A Scarborough Gold Cup találkozó véget ért, megnyerte a versenyt az utolsó napon, beleértve a Gold Cup-át.

2008-as szezon:
A brit Superbike Bajnokság-on lerobbant egy elektromos probléma miatt, miközben ő ment az élen, ismét a boxban végezte.

2009-es szezon:
TT-én motorja ismét feladta, elpattant a lánc, box.

2010-es szezon:
A North West 200 –on dobogós helyet ért el, negyedik lett a második Superbike versenyen.
A TT-én Martin súlyos sérüléseket szenvedett, amikor önhibájából uralmát elvesztve a gép fölött, nagy sebességgel a falnak csapódott. Helikopterrel kórházba szállították, ahol mellkasi sérülést, sérült tüdőket és megrepedt gerincet diagnosztizáltak nála.

Man TT-n egy jobbosból kigyorsítva koppant a Honda a falon és amikor a tank leszakadt, az üzemanyag berobbant

2011-es szezon:
A TT-én John McGuinness-el küzdött, végül második helyezést ért el.

2012-es szezon:
A TT-én csapata rossz gumiválasztásának eredményeként, amivel ő nem értett egyet, negyedik helyen végzett.

2013 szezon:
Nyert a Supersport 1, UGP Superbike és Superbike kategóriában.

2015 szezon:
Oliver Mount Circuit-on április 11.-én, megszerezte első győzelmét egy BMW S1000RR-rel Superstock-on Scarborough-ban.
Ezt követően megnyerte a Royal Hotel Superbike versenyt.
Isle of Man TT-én vegyes eredményeket ért el.
Southern 100-at hatalmas küzdelemmel megnyerte.
Az Ulster GP-én vezető pozícióban nagy sebességgel elesett, ennek következménye törött csigolya, törött szegycsont, és eltört több bordája. Hátába acélrudat kellett tenni és a kezét is többször lecsapolták. Balesetére nem emlékszik.

Itt tört a gerinccsigolya

2016 szezon:
Januárban Martin megerősítette, hogy nem versenyezik a 2016-os Isle of Man TT-én, mert a hegyi kerékpáros versenyen akar versenyezni.

2017 szezon:
Egy bizonyos fokú bizonytalanság állt fenn a tekintetben, hogy Martin visszavonul, vagy visszatér a 217-es szezonra. Azonban azt jelentették be, hogy január 18.-án aláírt egy szerződést a Honda Racing Team-mel, és csapattársa John McGuinness lesz a North West 200 és az Isle of Man TT versenyén.

A suzukis korszakban

Verseny eredményei:
Isle of Man TT:

2009
Superbike 3rd 01:46:59.69 126.948 Mph átlagsebesség
Supersport Race 1 2nd 01:13:03.39 123.948 Mph átlagsebesség
Superstock 2nd 01:11:06.31 127.349 Mph átlagsebesség

2010
Superbike 4th 1:47:18.05 126.586 Mph átlagsebesség
Supersport Race 1 2nd 1:12:40.78 124.591 Mph átlagsebesség
Superstock 5th 1:11:50.06 126.057 Mph átlagsebesség
Supersport Race 2 4th 1:13:00.31 124.035 Mph átlagsebesség

2011
Supersport Race 1 3rd 0:54:56:06 123.628 Mph átlagsebesség
Superstock 3rd 1:11:36.59 126.452 Mph átlagsebesség
Supersport Race 2 3rd 1:13:29.28 123.220 Mph átlagsebesség
Senior 2nd 1:45:53:00 128.281 Mph átlagsebesség

2012
Superbike 4th 01:47:20.18 126.544 Mph átlagsebesség
Superstock Race 5th 01:12:06.85 125.567 Mph átlagsebesség
Supersport Race 2 8th 01:15:17.95 120.256 Mph átlagsebesség

2013
Superbike 4th 01:46:58.894 126.964 Mph átlagsebesség
Supersport Race 1 6th 01:13:17.846 123.540 Mph átlagsebesség
Supersport Race 2 8th 01:14:07.563 122.159 Mph átlagsebesség
Senior 5th 01:46:14.371 127.851 Mph átlagsebesség

2014
Superbike 2nd 01:46:06.954 128.000 Mph átlagsebesség
Supersport Race 1 6th 01:13:44.591 122.794 Mph átlagsebesség
Supersport Race 2 10th 01:14:30.161 121.542 Mph átlagsebesség
Senior 3rd 01:45:56.962 128.201 Mph átlagsebesség

2015

Corletts Trophies 600/1000cc 2nd 16:06.033 110.866 Mph átlagsebesség
Ellan Vannin Fuels Senior Race 1st 16:17.148 109.605 Mph átlagsebesség
Manx Gas Southern 100 Solo Championship Race 1st 20:32.654 111.710 Mph átlagsebesség

A kamionszerelő

A falonmotorozás sebességrekordja itt dőlt meg
A versenyző

Comments

comments

MPS BMW Banner
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner

Hírlevél feliratkozás