Biztonság
Heti hetes – Hogyan közlekedj vadveszélyes helyeken?
Published
3 év agoon
By
Boross Évi
– “Heti hetes” néven új sorozatot indítottunk, melynek keretein belül minden héten körbejárunk egy témát, hét pontba foglalva. A célunk ezzel, hogy könnyen áttekinthető és emészthető formában beszéljünk fontos, hasznos dolgokról. Ha eszedbe jut olyan téma, amelyről szívesen olvasnál e keretek között, javaslataitokat várjuk: info@tesztmotor.hu
A vadak hol kisebb, hol nagyobb csapatokba verődnek, és párzási időszaktól függetlenül nem csak őzek, hanem szarvasok szaladhatnak ki az úttestre, sőt akár egy kisebb termetű állat is, ami szintén okozhat balesetet. A környezetünkben élő vadállatok a hajnali és a szürkületi órákban a legaktívabbak, ekkor fokozottan figyeljünk az utakon, hiszen nem egyszer fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy látványosan szelte át a csorda az utat.
“Mikor az országúton átrobog előtted egy szarvascsorda.“
1.Mért csinálják ezt az állatok?
A felfokozott idegállapotban lévő bakok állandó stresszben vannak, harcolnak egymással a suták kegyeiért, közben a külvilágot szinte teljesen figyelmen kívül hagyják. Ebben az időszakban nem ésszerűen, hanem ösztönszerűen viselkednek az állatok. A nap bármely szakában megjelenhetnek akár lakott területen is, de rendszeresen rátévednek a műutakra is. Most nem csak ott kell figyelni, ahol a vadveszélyt tábla jelzi. Ilyen a szerelem…
2.Hogyan közlekedjünk?
Természetesebben lassabban haladjunk még a megengedett sebességnél is, és arra törekedjünk, hogy semmi se vonja el a figyelmünk. Mindenképpen tartsunk nagyobb követési távolságot. Egyrészt mi magunk is jobban belátjuk a körülöttünk lévő környezetet; másrészt lehet, hogy éppen az előttünk haladó járműnek kell vészfékeznie a kiugró állatok miatt. Az őzek, szarvasok jellemzően csapatostul járnak, ezért azután sem szabad gyorsítani miután egy áthaladt az úton, hiszen követhetik őt a társai. Ráadásul ha lassabban megyünk nagyobb az esélyünk arra, hogy kikerülhessük a már elénk ugrott állatot, és több helyet biztosítunk neki a menekülésre. Az is nagyon jó megoldás, ha inkább a felezővonal felé húzódunk így könnyebben beláthatjuk mindkét oldalt és több időnk lesz reagálni.
3.Mire figyeljünk?
Vadveszélyre figyelmeztethetnek minket a sáros vadnyomok az úton, vagy az út mentén a magasabb fűben látható vadcsapások, vagy csak simán a magasabb gaz is rejthet meglepetést. Éjszaka legyünk még éberebbek. Mivel nappal is meglehetősen nehéz észlelni az út felé tartó vadat, éjszaka még inkább körültekintőbbnek kell lennünk! Nem csak a mi látásunk, a vadé is gyengébb sötétben. Esti-éjszakai órákban különösen számíthatunk nagyvadak megjelenésére.
4.Kikerülési manőver
Ha az eléd ugró vadra rádudálsz, villogtatni kezdesz, vagy még a refit is rányomod, általában az szoborrá dermed, így könnyebb kikerülni, bár ez is veszélyes, mert nem tudni mikor és merre fog tovább zúzni. Ha már nincs időd nyomkodni semmit, kikerülési manővert kell végrehajtanod, amit bármelyik vezetéstechnikai tréningen gyakorolhatsz, ezt nem tanulod meg simán a rutinpályán. Van aki a vészfékezésre esküszik, de ez négy keréken biztonságosabb mint kettőn.
“Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a srác túlélte, de a tempója sem volt túl nagy. Az őz körülbelül 20-30 kg lehetett, de pont a tömeg-középpontjánál találta el a motor első kereke, amelyre éppen a motor és a vezető összes súlya volt terhelve a fékezés miatt. Talán jobb lett volna ha a vad fejét, vagy farát kapja el a motoros, mert akkor még lett volna esélye talpon maradni. Ezért mondjuk mindig a tréningeken, hogy ilyen esetben a hátsó fék fokozott használata és az elkerülés a megfelelő technika, mert az első fék ilyen erős használatával a motor irányíthatósága nagyon korlátozott egy megrémült, esetleg tapasztalatlan vezető alatt.
Ezért ajánljuk mindig a vezetéstechnikai tréningek után, hogy az ott tanultakat gyakoroljátok amikor csak lehet, hogy a mozdulat készség szintre fejlődjön. Nem elég tudni a technikát, hanem alkalmazni is tudni kell, amikor szükség lesz rá. Az pedig csak úgy fog sikerülni ha begyakoroljátok!”
5.Van segítség?
- Hatékony segítség lehet akár egy vadriasztó, amit egy öntapadós matricával kell mindkét oldalon rögzíteni járgányunkon. Ez a kis mütyür az ember számára nem igen észlelhető, de az őzek számára kitűnően hallható, mivel nagyfrekvenciás hanghullámot bocsájt ki. Az őzeknek kitűnő a hallásuk és több száz méterről is meghallják A sípot a szél működteti, nem kerül sokba, és úgy tapasztaltam hatásos.

A Siren7 vadriasztó rendszere is ezen az elven működik
- Egy másik segítség ha netalán bajba kerülsz, egy erre kötött speciális biztosítás. Erről kértem egy kis tájékoztatást Csapó Zoltántól, a motorosbiztosítás.hu vezetőjétől:
“Alapvetően ha egy motoros nekiindul, lennie kéne egy cascónak a motoron, ezzel is hozzájárulva hogy meg tudja védeni magát, és ne váljon még nagyobb rémálommá egy esetleges baleset. Ez egyáltalán nem egy hatalmas összeg, hogy ne érje meg ha baj történik.
Természetesen külön lehet kötni vadkárra biztosítást, de ez csak akkor segít, ha nincs kihelyezve tábla, ami figyelmeztet a veszélyre. Magyarországon sajnos nincsen kialakult gyakorlat erre a bíróságon, nincsen példaértékű precedens, ezért is nagyon nehéz jól kijönni a dologból, mindemellett nagyon sok ideig elhúzódik a pereskedés. Ez persze nagyban függ a Vadásztársaság biztosítójának hozzáállásától, de ha van egy ilyen biztosítása a delikvensnek, máris jobb lapokkal indul, és több esélye van, hogy gyorsabban, és pozitívan szálljon ki az egészből.”
(Személyes véleményem, hogy Zoltán mindent megtesz annak érdekében, hogy igazságos ítélet születhessen, és a balesetet elszenvedő alany időben kártérítést kapjon, mert meglátásom szerint foggal körömmel küzd mindig a jó ügyért. Én nyugodtan bíznám rá magam.
A szerk.)
6.Tábla, vagy nem tábla?
Lássuk mit ír elő a nagykönyv.
-
Ha nincs az úton figyelmeztető tábla
Ha mással történik baj, nyújtsunk elsősegélyt, ha szükség van rá hívjuk a mentőket.
Hívjunk rendőrt, és ne változtassunk a helyszínen. A helyszíni szemle és jegyzőkönyv felvétele után a rendőrség kihívja az adott vadászterület vadászmesterét, mivel az ő felelősségük, hogy nem helyeztek ki táblát ott ahol ez gyakran előfordulhat, illetve nem gondoskodtak elkerítésről. A vadásztársaságok felelősségbiztosítása minden anyagi kárt és személyi sérülésből adódó kárt – legyen az kórházi kezelés, ápolási díj, munkából való kiesés- meg kell térítenie. Ha tudjuk, mi is fotózzuk körbe a helyszínt, a károkat, minden fontos momentumot dokumentáljunk, így ha szükséges be tudjuk mutatni a kárrendezésnél. Készítsünk kárbejelentést. Értelemszerűen töltsük ki a kárbejelentő lapot, és juttassuk el a biztosítónkhoz akkor is, ha a vadásztársaság biztosítója felvette már velünk a kapcsolatot. Ha a társaság nem akarja vállalni a felelősséget, akkor polgári peres úton kell érvényesítenünk a kárigényünket amihez a rendőrségi jegyzőkönyv, és különböző dokumentációk kellenek. Járművünk elszállításáról is kérjünk számlát, mert a biztosító a szállítási költséget is kifizeti.
-
Ha van az úton figyelmeztető tábla
A törvény szerint a helyi vadásztársaság kára téged terhel, ami akár az egymillió forintot is elérheti. Úgyszintén ha mással történik baj nyújtsunk elsősegélyt, ha szükség van rá hívjuk a mentőket. A rendőrséget is értesíteni kell, hiszen ki kell vizsgálniuk a baleset körülményeit. És ezt figyeld! Mivel volt kihelyezve vadveszélyre figyelmeztető tábla, a vadásztársaságot SEMMILYEN FELELŐSSÉG NEM TERHELI, tehát az anyagi kárt és személyi sérülést nem kell megtéríteniük!

Ne legyetek közömbösek az ilyen táblák iránt – tudjuk, hogy rengeteg van belőlük (mint minden táblából itthon), de attól még komolyan kell venni!
7.Mit ne tegyél?
Ha sikerült elütnöd az állatot és nem esett bajod, nézd meg az elütött vadat, és ha kell húzd le az út szélére, hogy más ne ez miatt szenvedjen balesetet.
Óvatosan közelítsd meg, mert ha nem halt meg és súlyos fájdalmai vannak, agresszívvá válhat!
Egy dolog senkinek ne jusson eszébe! Ne akarjuk az elütött vadat hazafuvarozni az edénybe -bár motoron érdekes lenne egy döglött szarvast cipelni-, mert ez vagyon elleni bűncselekménynek, azaz lopásnak minősül. A fácántól a szarvasig 10 ezer forinttól 4 millió forintig terjedhet a jószágok eltulajdonítása miatt okozott kár.
Sajnos nincs rá garancia, hogy el tudjuk kerülni a bajt, de annyit tehetünk, hogy minden esetben az út- és a látási viszonyoknak megfelelően vezetünk. A veszélyt jelző táblákat nem hagyjuk figyelmen kívül, jelentésüket felfogjuk, és óvatosabban közlekedünk ezeken a szakaszokon. Azt se felejtsük el, hogy a jelzőtábla hatálya az első útkereszteződésig, vagy a tábla alatt kihelyezett kiegészítő táblán látható távolságig tart.
Ne fussunk át ezen, mert tényleg nem tréfadolog.
További Heti Hetesek:
–Hogyan kanyarodj biztonságosan?
–Hogyan legyünk láthatóbbak?
–Hogyan vásárolj bukósisakot?
– Hogyan motorozz esőben?
– Hogyan túrázzunk?
Kövess bennünket az Instagramon is!