gyutai adrian felkeszules
Hírek

Gyutai Adrián: irány a WSBK stock 600

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, a tavaly 2007 után az első magyar motorosként nemzetközi bajnoki címet nyerő Gyutai Adrián kőkeményen készül eddigi pályafutása legnehezebb szezonjára
EuroMotor
Faster2

A 22 éves paksi versenyző kategóriát vált – ebben a szezonban a Superbike világbajnokság Superstock 600 kategóriájában indul –, és ennek megfelelően készül az idényre: erőnléti edzések mellett heti többszöri crossmotorozással egészíti ki a tréningjeit. Több csapattól kapott ajánlatot, és jelenleg is zajlanak a tárgyalások, hogy Adrián az április közepén, Aragonban kezdődő bajnoki szezonban melyik gárdát fogja erősíteni.

Gyutai tavaly a 125GP-t nyerte meg az Alpok-Adria sorozatban, valamint szintén ebben a kategóriában osztrák bajnoki címet szerzett. Sokan felvetették, hogy a kétségkívül tehetséges fiatalember vajon kategóriát váltva is képes lesz-e megismételni korábbi sikereit. Nos, a 22 éves motoros eddigi pályafutásának legnagyobb kihívása előtt áll, ugyanis egyrészt idén a WSBK Superstock 600-as kategóriájában indul, másrészt több mint kétéves, sikerekkel teli év után csapatot is vált.

„A helyzet úgy hozta, hogy váltanom kell. Az elmúlt időszakot sosem fogom elfelejteni, és azt, hogy ilyen eredményeket érhettem el, nagy részben köszönhetem előző csapatfőnökömnek, Kelemen Krisztiánnak, valamint csapattársaimnak, Győrfi Alennek, Kis Viktóriának és Nagy Győzőnek”
– fogalmazott Gyutai Adrián.

K
Azért szakágat még nem, csupán csapatot vált az újdonsült Alpok-Adria bajnok

A paksi fiatalembernek jelenleg három ajánlata van külföldi csapatoktól – két olasz és egy osztrák –, és az elkövetkezendő hetek döntik el, hol fogja folytatni a pályafutását.

„Tudom, szokatlan, ha az anyagi dolgokról Magyarországon beszél valaki, de én ebben is szeretnék őszintén nyilatkozni. A Superbike világbajnokság Superstock 600-as kategóriájában tíz futamot rendeznek, és számomra 4500 és 4000 eurós ajánlatokat tettek a csapatok versenyenként, amelyekben a motor, a teljes szerviz és két, szezon előtti teszt is benne van. A jelenlegi büdzsém négy futamra már megvan a támogatóim jóvoltából, és a további szponzori tárgyalások is zajlanak már” – árulta el Adrián.

K
A krosszedzések sokat segíthetnek abban, hogy Adrián hamarabb megszokja a 600-as motort

Mindenesetre a paksi motorversenyző a tárgyalásokat a menedzserére bízza, ő maga pedig eddigi pályafutása talán legerősebb fizikai felkészülését végzi.

„Nagyon jól haladok a felkészüléssel, a mindennapi fizikai edzések mellett crossmotoros tréningeken veszek részt. Úgy érzem, ez nagyon fontos alapja az idei évre való felkészülésemnek, mert egy 600 köbcentis motor jóval nagyobb kondíciót követel meg egy versenyzőtől, mint a 125-ös. Nagyon várom már az első teszteket, mert az új kategória hatalmas kihívás lesz a számomra, és szeretnék minél több kilométert megtenni az első verseny előtt” – jelentette ki Gyutai Adrián, aki abban bízik, hogy az új kategóriában is képes lesz helyt állni, valamint az év második felében már a pontszerzők között befejezni a versenyeket.

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás