Tesztek

Gyalog kakukk: Gilera Runner SP50

A FastRide véleménye a Gilera népszerű 50-es robogójáról
Faster2
EuroMotor

(ez a teszt FastRide magazin 2009. decemberi számában jelent meg)

Írta:
Rob Rich
Képek: Médiakönig

Izzadás, sorbanállás, szmog, parkolási gondok. Egy kétkerekuvel mindezektol a stressz-fokozó hétköznapi nyugöktol megszabadulhatsz, foleg ha az a bringa egy Gilera Runner. Ezen egy menet legalább annyira élvezetes, mint Dolly Buster szilólabdái közt játszadozni…

Szögezzük le rögtön az elején: 50-es robogótól senki se várjon 125-ös, váltós motort idézo menettulajdonságokat, gyorsulási adatokat és hasonló finomságokat. Ezek azok a járgányok, amelyek rövid hatótávolságra lettek predesztinálva – ha nem is, a tulajdonosaik/felhasználóik biztosan. Persze, elmondható még róluk, hogy igénytelenek, csörögnek-zörögnek és akár még a forgalmat is feltartják. Számomra mégis akkora örömöt okozott egy ilyennel szelni a kocsioszlopokat, mint amikor a jakuzziban két szöszit sikerül beavatnom a gyöngyhalászat rejtelmeibe – persze, ez csak álom, nem úgy, mint a Gilera valós világban mutatott készségei.

MOTOR:
A vízhutéses, egyhengeres, kétütemu eroforrás a Hi-PER2 névre hallgat, de aktivitását tekintve lenne még mit erosíteni rajta, hogy igazán sportosnak érezzük. 4 LE alatt már lassan láncfurészt sem kapsz a favágáshoz, de városi bringaként komoly mennyiségu folyadékveszteségtol kímél meg – ergo nem izzadsz halálra, mint egy mezei bringán tennéd…

VÁZ / FUTÓMU:
A vázat úgy sikerült merevebbé tenni a Gilera Runner mérnökeinek, hogy tovább erosítettek a lábak közti részen. Elso, fordított teleszkópjai, valamint a motorhoz kapcsolódó félkarú lengovilla hibátlan munkát végez. Macskakövön sem válik idegessé a gép, és olyan visszajelzésekkel látja el utasát, amelyet nagyobb testu robogótársai is megirigyelnének.

FÉKEK / KEREKEK:
Szinte ugyanazok a fékek dolgoznak rajta, mint a Piaggio NRG-ben. Mint minden 50-es robogón, a satuk hatékonysága itt is csak a rájder ujjainak edzettségén múlik. Elol 220 mm-es, hátul pedig 175 mm-es tárcsa segíti a megállást. A hatküllos kerekek rabul ejtik a fiatalok tekintetét, és nagymértékben fokozzák a robogó sportosságát. Elol 14, hátul pedig 13” kerekeken gördül a canga.

MUSZERFAL:
Jól átlátható és letisztult. Kerek analóg fordulatszámméro, és minden egyéb információt kijelzo digitális muszerfal tárul elénk.

Az immár tíz éves konstrukció még mindig jól tartja magát, s talán nem túlzás azt mondani, a Piaggio csoport – alsó régiójában – az egyik legsportosabb külseju járgány – évrol-évre. Már álló helyzetben mágnesként vonzza magára a tekinteteket – a hatküllos felnik, a fordított teleszkópok, a piros felnicsíkok és a kompakt borítás stílusidegen sportossága miatt szinte ordít egy menetért. Kimondottan szép az osztott hátsó sárhányó, az egyoldali rugóstag, valamint a hátsó traktus. A tükrök ellátják ugyan a funkciójukat, de a túlélés törvényei megkívánják, hogy körbenézéssel nyugtázzuk a bennük látottakat.

Klassz dolognak tartom, hogy a muszerfalon is az egyszeruség dominál; van egy szép nagy, kerek, analóg fordulatszámméro, és egy rendkívül informatív digitális kijelzonk, amely ráadásul minden napszakban tisztán leolvasható. Persze, külsore rendben van, de vajon miféle belso indíttatásból nyergelne át egy autós vagy egy B-kategóriás jogsival rendelkezo fiatal, vagy akár egy, a tömegközlekedést – kényszerbol – favorizáló egyetemista egy 50-es robogóra?

A magyarázat nagyon egyszeru: a vezetési élmény, a dinamikus haladás érzete és a gyors helyváltoztatás miatt. Természetesen, nem árt ha nagyobb stresszturoképességgel rendelkezünk, mint egyes autós „társunk”, szép lassan a „fogathajtók” is ráéreznek a robogózás szépségeire és praktikumára. Igazából nehéz megérteni, miért vergodnek annyian még mindig a bádogkasznikban, hiszen a város közlekedhetetlen négykeréken, s a parkolóhelyek keresésére szánt idot sokkal hasznosabb dolgokkal is tudnák tölteni – robogóval fittyet-hányhatnának a dugóra… De térjünk vissza a tárgyhoz, a kezes és pofás Runnerhez, amelybe nehéz belekötni. Vagy mégis?

Természetesen akad néhány negatívum: álló helyzetrol a gyorsulás alig érezheto; a koppanásig csavart gázkar ráadásul szép nagy fáziskéséssel bírja rá a 4 pacit a munkára. Az általam hajtott tesztpéldány amíg nem érte el az üzemi hofokot, többször is lefulladt a lámpáknál – vagy ha nem voltam elég lelkes a gázzal. Másik gyenge pontja, hogy alig közelít a 4000km-hez, a kidörreno máris rozsdásodni kezdett. Persze, a tárolókapacitást is hiába keressük egy – puritán – 50-es robogóban, de legalább egy zárt sisak még csak-csak elfér a nyereg alatt. Ám még a felsorolt negatívumok ellenére is meggyozo a sportos kis „gyalogkakukk” – ha belelendül az ember, hamar elfelejti a kezdeti nehézségeket. 40 km/h felett nyomokban még némi nyomaték is fellelheto – bekapcsol a nano-turbó, és igazi motorfíling kezd derengeni a távoli horizonton. Hirtelen egyenrangúaknak érezzük magunkat a városi hadszíntéren.

Az alacsony súlypont sokat dob a kezelhetoségen. A súlyelosztás is rendben van, a futómu pedig elég feszes. A hihetetlenül combos eroforrásnak köszönhetoen a muszer 64 km/h-t mutat a meredek Hegyalja úton felfelé, míg lefelé a mutató simán karcolja a 86-ot is. Ezzel az orbitális performance-szal igencsak rászolgál a gép oldalán ékesen feszülo ’Sport’ feliratra. A kényelemre sem lehet sok panasz, az ülés párnája finom puha, s akit hosszú virgácsokkal áldott meg a teremto, az nyugodtan ülhet az utasülésre – itt kényelmi opciókban is válogathat az ember, kéremalássan!

SZERINTEM:

Összességében a Gilera Runner 50SP menettulajdonságai túlmutatnak a kategóriáján. Fordulékonysága, óriási hasmagassága gyorsan fürge-ürgét teremt a robogóból, ám legalább ilyen gyorsan érjük el a technika határait is. A fékek hatékonysága kizárólag a felhasználó fizikai eronlétén múlik. Meglepoen jól adagolhatók, és kello ügyességgel még stoppiezni is lehet vele. Kár, hogy a mutatvány után egy fél nap kell neki, mire megint összeszedi magát…