Tesztek

Egy év után: X-Lite X-801RR

Lassan éve már, fejemen az X-Lite, s plexijén keresztül nézek rátok, íme a cikkem róla, olvassátok!
EuroMotor
Faster2

Lassan éve már, fejemen az X-Lite, s plexijén keresztül nézek rátok, íme a cikkem róla, olvassátok!

Lassan egy éve használom az X-Lite sisakom. Motoroztam vele napsütésben, éjszakában, hidegben, melegben, esőben, hóesésben, ködben, szóval egész jól megismertük egymást. Nekem ez a típus, az X-801RR, amolyan első látásra szerelem volt és a románc még mindig tart. Sok mindenen keresztül mentünk, de nem sikerült kiábrándulnom belőle, szóval mondhatnak nekem Arai-t, Shoei-t vagy akármit, amíg lehet maradok az X-Lite mellett. Mivel nemsokára kapom az új modellt, az X-802RR-t, úgy gondoltam megismertetem veletek újra a mostani sisakom.

X-Lite, a triumvirátus legsportosabb tagja

A X-Lite márkát kik jobban, kik kevésbé ismerik. Az elmúlt pár év nevesebb versenyzői és a reklámok által persze az előbbi tábor a népesebb, de a többieknek is elég egy szót mondani, hogy a fejvakarásból bólogatás váljon. Ez az egy szó a Nolan, ugyanis ez, az X-Lite, sőt a Grex is, a NolanGroup (Nolan csoport) tagja, azaz lényegében mindhárom márkát egy cég fogja össze. 1972 óta gyártanak bukósisakokat és fontosnak tartom megemlíteni, hogy kizárólag csak azt. Minden erőforrásukat a motoros fejek védelmére fordítják, így a több, mint három és fél évtized alatt jelentős tudást tudhat magáénak az olasz brand. Kezdettől fogva jelen vannak a versenysportban is, gondoljunk csak Agostini-re, Luchinelli-re, Hailwood-ra, vagy Fogarty-ra. 1998-ra érett meg a gondolat, hogy szétválasszák a prémium termékeiket és azon belül is inkább a zárt, sportosabb sisakjaikat a többitől. Így született meg az X-Lite, mely bukósisak fronton szinonímája lett a motorsportnak.

Persze X-Lite felirattal nem csak zárt sportsisak fut és a Nolan palettájában sem csak utcai bukó szerepel. Bár igencsak úgy néz ki, hogy efelé tendál a márkacsoport, hiszen Stoner Nolan-je is igazából X-Lite, csodákra képes a matrica, főleg a MotoGP-ben. Egyébként a fő különbség a Nolan és az X-Lite között -és talán így a legkönnyebb igazságos különbséget tenni köztük- az alapanyag, amiből a héjszerkezetük készül. Az előbbit egyedülálló módon a General Electrics által kifejlesztett LEXAN alkotja, amiből például a márka plexije is készül. Nem azért nem használja más, mert vakvágányként tekintenek rá a szakmában, hanem mert a Nolan-Group az egyetlen, aki megvette a technika és az anyag használhatósági jogát. Az X-Lite pedig marad a hagyományoknál és szigorúan tri kompozit, azaz karbon-kevlár erősítésű üvegszálból építkeznek. Azt halottam, hogy Legnagyobb és egyetlen előnye a LEXAN-nal szemben csupán a kisebb súly.

X-801RR, a tavalyi csúcsmodell

Bizony tavalyi, mert 2009-től az X-802RR tetszeleg ebben a szerepben. Az újról majd kicsit később, ha a kezembe kaptam olvashattok róla, most viszont a 801-re, a jelenlegi sisakomra koncentrálnék. A csúcsmodell kifejezéssel kicsit ferdítettem, mert mindegyik X-Lite sisak ugyanolyan héjszerkezettel rendelkezik, emígyen egyik sem rosszabb a másiknál. Persze más a formájuk, a szellőzők, a plexi tud különbséget tenni köztük, de a legfőbb talán mégis a belső kialakítás. A megfelelő típus választása -a saját tapasztalataim szerint- leginkább attól függ, melyik igazodik legjobban a fejformánkhoz, mivel egy hangyányival mindegyiknek más. Természetesen én is választhattam, és nekem 801-es van, mert ez passzolt a legjobban: körben határozottan fogja a fejem, de sehol sem nyom (ez fontos!), ha hátulról előrefelé tolom a bukót, akkor a homlokomnál épphogy befér az ujjam, az arcomat pedig megfelelően szorítja, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ha nektek a 701-es, a 602 vagy mostmár a 802 jobbnak tűnik, akkor nyugodtan válasszátok azt.

Technikai szempontból a sisak abszolút trendi. A héj anyagáról esett szó, ami a sokszor hallott tri kompozit: megfelelően merev szerkezet, az ütést egyszerűen csak „kirugózza”, emellett meglepően könnyű és az idő sem fog ki rajta, mondhatni örök darab. A biztonság másik két sarokköve a dupla D-gyűrűs, elromolhatatlan „zár” és a már emlegetett LEXAN anyagú plexi. Ez sem mellékes biztonsági elem, hiszen az egy dolog, hogy karcmentesnek és tökéletesen síknak kell lennie, de még véletlenül sem szabad törnie, a rettegett pontszerű ütésre sem! A többi jellemző csak hab a tortán, leginkább a komfortot szolgálják, de hát egy jó sisak nem csak véd, hanem kellemes viselet is. Ezen segít például az UNITHERM felsőrész és a „STEADYFIT” arcpára, melyek 2008-ban még jó hogy kivehetőek és moshatóak. Az előbbi nevek azért érdemelnek egy kis magyarázatot, hogy ne legyenek egy lapon a „bifidus essensis” meg az „actiregularis”-szal. Ja és most már a méhpempővel. Az UNITHERM egy speciális belső, mely száraz és meleg marad, ha alacsony a kinti hőmérséklet és hűvös, ha a bukón kívül hőség tombol, ráadásul kivételesen jól párologtatja a nedvességet. A kiváló szellőzéssel együtt ütős párost alkotnak! A STEADYFIT arcpárna pedig nem más, mint egy okosan rétegelt speciális szivacs, mely tökéletesen rááll az arcunkra és úgymond „megjegyzi” azt. Ezért kell a bukó héjméretétől függetlenül olyat választani, ami az elején már-már kényelmetlenül szorít, mert a párnák úgy is felveszik az arcunk formáját.

A szellőzés sem középszerű. Egy kezemen épphogy meg tudom számolni a nyitható-zárható elemeket: elől egy és felül két kétállású és hátul kettő egyállású. Tudtok követni? Ha nem, a mellékelt ábrák segítenek, melyik hogy működik. A lényeg, hogy a beengedett friss levegő –ha akarjuk- fent szó szerint kihúzza, az állunknál pedig kitolja a meleg levegőt. Utóbbi ráadásul kevésbé engedi párásodni a plexit, ami az azon kívüli és belüli hőmérséklet különbségnek tudható be. Extraként a bogárháló és a tisztító szett mellé azért kapunk egy belső plexit is, amit ha „installálunk”, a „dupla üveg” elvén így is úgy is páramentessé varázsolhatjuk a sisakunk. Lényegében pinlock, de ez az X-Lite sajátja.

Egy éves tapasztalatok

Mikor elkezdtem tevékenykedni itt a TesztMotoron, kellett választani egy sisakmárkát, amiben szívesen dolgoznék. Én gondolkodás nélkül az X-Lite-ra gondotlam először, hiszen pont azt terveztem, hogy veszek egyet. BenZso és én is ismertük már a márka hazai forgalmazójának, az Euromotornak vezetőjét, így hamar egymás kezébe csaptunk az egész éves tökfedőmet illetően. Nem sokkal később már indultam is a Lehel útra az új bukómért. Pont karácsony előtt volt, gondolhatjátok mennyire örültem, nehéz lett volna lepleznem az örömöm, nem is tettem. Az üzletben felpróbáltam több típust, több méretet és végül is egy X-801RR bukóval jöttem ki, amit egész évben használtam és még használok is. A szín nem volt szempont, mert tudtam, hogy a sisak következő állomása úgy is Mike Tomi lesz, aki -ahogy BenZso mondaná- tüsszent rá valami lélegzetelállítót. Kitaláltam neki egy ördögös-angyalos grafikát, és öt éves gyerek szintjén elkészítettem egy tervet is a színekről, alakokról, feliratokról és ezek helyzetéről. Higgyétek el nekem, nem az volt a művészet, ahogy, hanem ami alapján megfestette Tomi a sisakom. A végeredménypont olyan lett, amilyet elképzeltem.

Ahogy a cikk elején is írtam, sokmindenen keresztül mentünk és és a bukóm. A legnagyobb feladata talán a januári baleset volt, amikor BenZsoval fent akadtunk a Gilera Fuoco-val egy kukásautó hátulján. Az az igazság, hogy nem igazán emlékszem pontosan mit és hogyan fejeltem le, de az incidens után olyan érzésem volt, mintha kaptam volna egy tisztességes jobb horgot. Érdekes módon a sisakon nem látszik sérülés nyoma, csupán egy-két hajszálrepedés keletkezett a fényezésen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vertem oda, sőt. Az ütést zseniálisan felfogta a bukó, a héjszerkezet ahogy kell, szépen elnyelte és kirugózta a becsapódást, aminek a nyoma a félkörívű repedésekben látszik. Az állast egy nap után már nem is éreztem, szóval a törésteszten azt hiszem jól szerepeltünk. Ezután persze nem javallott már használni, hiszen ha véletlenül ugyanott fejelek le valamit, akkor már nem fog megvédeni. Egy baleset után mindig cseréljétek a sisakot!

Ami a hosszútávú használatot illeti, nagyon meg vagyok elégedve az X-Lite-tal. A belseje nem tágult ki, viszont az arcpárnak felvette az arcom formáját. Nagy sebességnél jól tartott, nem rángatta fejem jobbra-balra. Nagy melegben ugyan izzadtam benne, de sosem volt lucskos a belseje. A szellőzés kiváló, sokszor már túlságosan is. Nem egyszer zártam el inkább valamit, még nagy melegben is. Ez talán annak is köszönhető, hogy az államnál rendszerint bejött a levegő, ha kellett, ha nem. Ez az egy idegesített, dehát erre találták ki az állvédőt. Azzal némileg jobb a helyzet. A plexi tök szuper, könnyen jár és ha megtanultuk a trükköt, nagyon egyszerű cserélni. A sötét plexi (ami igazából nem is fekete, hanem sötét zöldes árnyalatú) zseniális. Ha tehettem, mindig azzal vezettem, egyáltalán nem olyan, mintha levettem volna felére a fényerőt.

Egy év után nem nagyon beszélhetünk elhasználódásról, bár nálam ennyi idő normál használat mellett legalább 2,5 évnek számít. Annyit tudnék talán mondani, hogy az arcpárna egy nagyon kicsit bolyhos. Ettől függetlenül semmi baja. A belsejét amúgy könnyű kivenni, többször ki is mostam, ajánlom ezt mindenkinek, ha már van rá lehetőség. A plexi sem karcos, ami azt illeti, semmi nyoma, hogy használtam. Jó, a balesetet leszámítva, annak a nyoma kicsit rajta van, de erről ő nem tehet.

Sok sisakot ismerek, sokat próbáltam és sokról hallottam mindenfélét. Az X-Lite nekem nagyon bevált és továbbra is mellette teszem le a voksom. Persze vannak márkák, amik némely szempontból talán jobbak nála (Arai, Shoei), de én úgy gondolom, hogy egy szint felett (120.000 Ft) ez már csak rongyrázás. Persze, mindig elmondom, hogy a fejünkön ne spóroljunk, de aki nem teheti meg, ne essen túlzásokba. Amit megspórolunk egy 180.000-es sisakon, költsük inkább egy jó gerincvédőre. Lényeg a lényeg, ár-érték arányban jelenleg az X-Lite-ot tartom a legjobbnak (ez az egyik sisaktesztünkből is kiderül), így természetesen ezt is ajánlom mindenkinek, ha valaki kérdezi. Van olyan karbon sisak, ami olcsóbb nála, mint például a Suomy, ami szintén a szívem csücske, hiszen sokáig olyat használtam, de az X-Lite-hoz képest azért az fapados volt. A védelmen felül vannak olyan szempontok, amikre érdemes még áldozni kicsit, mint péládul a szellőzés, tartósság, kényelem és még sorolhatnám. Ha mindent együtt nézzünk akkor nem kérdés a kérdés. X-Lite-ot mindenkinek! 🙂 Ha van még kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel hozzászólásként!

Köszönettel tartozom a sisakért az Euromotornak!

EuromotorGroup
cím: 1134. Bp., Lehel út 17./b
tel: +36 1 877-44-30
mail: info@euromotor.hu

web: www.euromotor.hu

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás