Műhely

Café Kedd: A Ti raceretek – Kawa KZ500 Speedy Cafe

Újabb magyar építés következik, Régi és Új ötvözete: Kawasaki KZ 500 a Solo Una Luna Motorcycles műhelyéből
Faster2
EuroMotor

– Café Kedd néven új sorozatot indítottunk, melyben a Café Racer kultúra enciklopédiáját igyekszünk fellapozni. Hétről-hétre láthattok nálunk keddenként racer-csemegéket, de tanácsokat is adunk, illetve alkatrészeket is javasolunk az építéshez. A célunk, hogy hazánkban is minél nagyobb nyilvánosságot biztosítsunk ennek az arra érdemes műfajnak

Az építő, Zoltán elmondása szerint egy “szinte késznek” mondott (hirdetett) “café racert” vásárolt, amely igencsak ízlésficamos volt, ezért azonnal a vázig csupaszította. Ugyanakkor az volt a terv, hogy “ki kell fejeznie egyfajta kettősséget”, ezért nem teljesen a nulláról kezdte újra a projektet.


A projekt egyébként nem más volt, mint egy igazi “éjszakai vadász” építése, sok új és egyedi alkatrész beépítésével. A vázat és minden olyan egyéb elemet, amit visszaépítettek az “új” motorba, gyöngyözték, festették vagy krómozták – vagy éppen koptatták, antikolták.


A motornak mindene kézzel készült, értve ezalatt az alkatrészek felületkezelését (is): a fémtisztára csiszolt tank (GS550), az egyedi üléspúp, az alumínium oldalidomok, az egyszemélyes ülés egy öreg fotelbőrből. Ez utóbbi alatt egy-egy fém dobozban kaptak helyet az akkumlátor és a kábelkötegek.


A felnik és a fékek a típus saját darabjai, persze festve vagy felpolírozva, hogy szebbek legyenek. Ugyanígy járt a blokk is, amely egy teljes generálon is átesett. Az első, méretre vágott sárvédő korábban egy Danuvián “csúfoskodott”. A lámpákat, markolatokat, fékkonzolt, bowdeneket “a világ legtehetősebb vagy éppen leghunyorgósabb részéről szereztem be, meglepően jó minőségben, észszerű anyagi keretek között”


“Összerakás után pöccre indult, a karbik szinkronban, a friss gumik feszültek a betonon, és a benzint csak úgy falta – aznap este nem volt ellenfél az utcákon!”
Szép munka, a képek magukért beszélnek.


Épített-e még közületek valaki racert? Ha igen, leveled – képekkel – várjuk az info@tesztmotor.hu-ra, hogy szerepelhessen a Café Kedd-ben!


– a MotoPartsShopban profi, világmárkás, stílusnak megfelelő alkatrészek mellett szakmai segítséget kaphattok café racer (vagy scrambler) építéséhez: 20.9888.235