Connect with us
just1 mx
Suzuki

Tesztek

BMW R nineT PURE – premier teszt

Az igazi motorozáshoz nem kellenek sallangok csak egy nagy motorblokk, aminek van két kereke és már lehet is hasítani…

Published

on

ICONSHOP 300
jgpr
RST AIRBAG

A BMW Motorrad mostanában évről évre dönti meg az értékesítési rekordjait, amelyhez igen sok köze van a Heritage modellcsaládnak. Az R NineT 2014-es bemutatása óta már 3 év telt el és új modellváltozatokat ont ki magából a bajor gyár. Tavaly a Scramblert tesztelhettük, idén pedig még két új változat jelent meg.

Beöltözős szex – BMW R nineT Scrambler teszt

Először a NineT belépőmodelljét a Pure névre keresztelt típusát kaptuk meg a BMW-től Magyarországon elsőként, amely után jövő héten már jön a Racer változat is, csak közben S1000R-eztünk is egy kicsit. Tehát jól teleírtuk a tesztnaptárt a BMW motorjaival, amelyek közül ez a jelentéktelennek tűnő szürke modell hatalmas meglepetést okozott. Nekem tavaly kimaradt a Scrambler, mivel Karesz kolléga tesztelte, így a három évvel ezelőtti R NineT teszt már kicsit homályba burkolózott az emlékeimben. Most azonban a felszínre tört minden emlék egy pillanat alatt! 3 év nem kevés, közben legalább 90-100 motorral mentem, de a NineT utat tört a szürkeállományból és eszembe jutott az akkori élmény.

Élménymotor a javából!

Igen, élmény, mert ez a legjobb kifejezés erre a gépre! Kicsit megpróbálom leírni, hogy miről is van szó.

Olyan ez, mintha egy hatalmas motorblokknak kerekei nőttek volna. Nincsenek felesleges részletek, felesleges műanyag alkatrészek, idomok. Csak azok az alkatrészek vannak a gépen, amire igazán szükség van egy jó motorozáshoz.

  • boxer blokk az alacsony súlypont és a rengeteg nyomaték miatt
  • acél váz
  • üzemanyagtartály
  • hagyományos teleszkópvilla elöl
  • központi rugóstag hátul
  • karbantartásmentes kardán hajtás
  • kerekek, amelyeken jó minőségű gumik feszülnek

Klasszikus forma a motorozás kedvelőinek

Ennyi, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egy motorkerékpár működni tudjon. A többi sallangból sincs sok, azok a KRESZ kötelező tartozékai. Tehát mondhatjuk, hogy a lehető legegyszerűbb a PURE felépítése. A műszerfalon is csak a lényeg mutatkozik meg, fordulatszámmérőre se kell számítani. Sebességmérő van. Régen, amikor kicsik voltunk, mindig azt néztük, hogy meddig van skálázva a kilométeróra. Ha 260-ig volt, az már nagyon nagy szám volt és tudtuk, hogy akkor 240-et mehet a gép.

Egy kilométeróra és a legszükségesebb információk egy pici LCD kijelzőn. (fogyasztás, napi megtett és összes km, fogyasztási adatok, markolatfűtési állapotának kijelzője, idő és visszajelző lámpák)

Ezen a tesztelt motoron 220-ig van skálázva a kilométeróra és szerintetek mennyit megy? 200-at, de azt nagyon simán. 160-nál még olyat tol a 110 lóerős kéthengeres, hogy rendesen meg kell kapaszkodni a széles kormányban. – Mondjuk a menetszél ezt még jobban fokozza, mert 130 körül már nagyon hiányzik egy szélvédő, de ha a KRESZ szabályait betartva motorozunk, akkor sosem kell szélvédő senkinek. –
A széles kormány egyébként is könnyed irányíthatóságot feltételez, de az alacsony súlyponttal párosítva majdnem olyan az irányíthatósága, mint egy sportmotornak. Egyedül a laposabb villaszög miatt tompább a gép, de ezt már csak az veszi észre, aki 40-50 motort tud kipróbálni évente.

Csak menni, menni és menni “a végtelenbe és tovább…”

A kinézetét tekintve a Pure nem akar másnak látszani, mint ami. Valójában Ő egy igazi motorkerékpár, amihez nem kell jelmez. A szürke színe is ezt mutatja, azzal is próbál nem hivalkodni. Ráülsz, beröffented, motorozol. Ennyi. Igen ám, csak van egy kis bökkenő ezzel!

Nem akarsz róla majd leszállni, mert annyira jó vele menni. Én is ezt tettem, mindenhová ezzel mentem, bár baromi hideg volt és az eső lába is lógott rendesen, de amikor ránéztem az autómra és erre, rögtön tudtam, hogy mivel fogok aznap elindulni.

A hideg elviseléséről részben gondoskodott a markolatfűtés, amely volt a tesztmotoron és a jó minőségű motorosfelszerelésem, amelyekről még alább találhattok egy listát is.

Elindulás után (ha nem fázol) csak mész, csak mész és még mindig mész… Teljesen egyértelmű, hogy mire találták ki a gépet. Menni.

A hátsó futómű szépen simítja az útegyenetlenségeket és a kardánhajtás miatt a karbantartással sem kell túl sokat foglalkozni. Az már csak hab a tortán ahogy a másik oldalról kinéz a szép ötküllős öntött felni. A Metzeler gumik is megfelelően tapadnak!

Persze azért nem lenne BMW ez sem, ha néhány már-már nélkülözhetetlen extrát ne pakoltak volna bele. Természetesen ABS gondoskodik a megfelelő fékerő adagolásáról, amely hibátlanul működik a Brembo rendszerrel. A fékhatás is hibátlan, nem tudnék belekötni, nem úgy mint a 10 évvel ezelőtti BMW-ken. Rengeteget fejlődött az ABS szerencsére ennyi idő alatt! A kipörgésgátló pedig arra figyel, hogyha rámennél csúszósabb útfelületre, ott a nyomaték épp annyi legyen, amennyi kell, hogy ne csússzon meg a hátsó kerék. Egyébként kikapcsolt állapotban pedig még az elejét is szépen emelgeti az első két váltófokozatban a 116 Nm nyomatékkal rendelkező boxer. :)

A kipörgésgátlót és az ABS-t a baloldali kormánykapcsolóról lehet ki-be kapcsolni. Alapértelmezetten mindig bekapcsolva indul a gép

A váltókar puhán és rövid úton jár, mondhatni erre az egységre is, hogy hibátlanul teszi a dolgát. Ha valami hibát próbálnék keresni benne, akkor az az első futómű lehetne. A hagyományos teleszkópvilla a hazai utakon, illetve a hazai kátyúkon elvérzik. Nagy puffanással adja tudtunkra, hogy ő nem egy krosszmotor és tessék elkerülni vele az ilyen helyzeteket. Azonban ez sem érdekelt igazán, mert országúton még nagy tempóval is meseszerű vezetni a Pure-t! Ha pedig fordított teleszkópra vágynék, ott az eredeti NineT, ami már egy millával drágábban ugyan, de szép aranyszínű fordított gátlókkal rendelkezik.

Az egyetlen gyenge pontja ez a hagyományos teleszkóp, de igazán ez sem zavaró. A fék tökéletes!

Ha nem hiszed ezeket a jóságokat, magad is meggyőződhetsz róla, hiszen a BMW-nél regisztrálhatsz tesztvezetésre. Ne hagyd ki, ha jót akarsz magadnak!

Majd miután jól kimotoroztad magad, rájössz, hogy csak egy plexi hiányzik a gépről, de azt meg azért nem vennél, rá, hogy ne rondítsd el ezt a gyönyörűséges motorkerékpár formát. Így aztán, ahogy kitolnád a szalonból, úgy kész is lenne a gép. Nem tudom, hogy milyen kiegészítő kellhetne még hozzá, de én nem vennék rá semmit. Így jó igazán, ahogy van!

Országúton és városban is nagyon jó vele kanyarogni

A barátaim tudják, hogy mivel foglalkozom, így nem lepődnek meg már semmin, amivel hazaállítok, de most hárman is megkívánták a tesztgépet egy-egy rövid körre. Apósom, akinek egy R1150RT-je van, pedig egyenesen kicsavarta a kezemből a Pure-t. A régi ruháimat is oda kellett neki adnom, hogy a vasárnapi szülinapját a Pure nyergében tölthesse kedvesével. Nem is bántam annyira, legalább le tudtam fotózni utassal is a tesztalanyt.

Az utasnak már annyira nincs nagyszerű dolga, mint a vezetőnek, hiszen eléggé kicsi a hátsó ülés, ezért a hosszú túrákra az asszonyt nem kell magaddal vinned, ha ilyen NineT-t veszel.


Viszont az igényesen kivitelezett első ülés nekem kifejezetten komfortos volt. Az üléspozíció kissé előrehajolós, de épp csak annyira, hogy ne fájjon.

A boxerből kipréselt 110 lóerő és 116 Nm nyomaték épp elég mindenhová

Az idei Euro4-es normák bevezetése miatt azt gondolhatnánk, hogy a kipufogó (amely a motorkerékpárok egyik fő élményforrása) egy halk hurkatöltő lesz. DE NEM!

Csodacső – ha nem hallod, nem hiszed el, mi jön ki ebből az Euro4-es kidörrentőből

Hihetetlen hangélmény jön ki a nem is csúnya Euro4-es hangtompítóból. Durrog, puffog, rotyog, mint a hasad, amikor egy üveg kovászos uborkára letolsz egy litert tejet. Gyönyörű hangok jönnek belőle, amelyből itt hallhattok 10 percnyi részletet. Ez a hang indult el automatikusan, amikor megnyitottátok a cikket. Remélem azóta már bele is képzeltétek magatokat a nyeregbe és jöttetek velem egy rövid kört…

Előnyök / hátrányok – BMW R nineT 2014

  • A klasszikus stíluselemek és a modern technika utánozhatatlan egyensúlya
  • A legmagasabb elvárásoknak megfelelő minőség
  • Gondozásmentes kardán hajtás
  • Kivételesen jó gumiválasztás: a Metzeler nagyon jól működik együtt a motor karakterével
  • Nincs tele felesleges elektronikákkal
  • Gyönyörű megjelenés, elképesztő hang
  • A hagyományos első teleszkóp nehezen birkózik meg a hazai kátyúkkal

Különböző modellváltozatok léteznek már a Heritage modellcsaládban R NineT név alatt, ezekről bővebb infót a BMW oldalán kaphatsz.

Felszerelésajánló a BMW RninetT Pure motorkerékpárhoz:

Próbáltunk olyan felszerelést összeválogatni a PURE-hoz, amely igazán tükrözné a PURE vezetőjének egyéniségét és meg is felel az általunk biztonságosnak ítélt minimum követelményeknek. Ezeknek a felszereléseknek külön bemutató cikket is készítettünk, amelyet itt értek el. Katt!

  • AFX FX76 Bukósisak (üvegszálas)
  • Biltwell buborékos plexi
  • ICON 1000 Akromont kabát
  • ICON 1000 AXYS kesztyű
  • Adrenalin Kevlár farmer
  • ICON 1000 RETROGRADE csizma

A fotózáson használt felszereléseket megtaláljátok a Szilágyi Erzsébet fasor 17-21-ben lévő MotoPartsShop.hu motorosboltban.

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Sportster

Facebook

INSTAGRAM

MPS AIRFORM
caballero

Trending