Tesztek

A legkisebb testvér a CBR famíliában. Honda CBR125R teszt

Mit nem adtam volna 20 évvel ezelőtt egy ilyen gépért...
Faster2
EuroMotor

Emlékszem huszonegy-két éve a Corvin áruházban vásárolta meg nekem nagypapám az első igazi nagymotoromat, egy ETZ125-öst. 20.000 Ft-ba került az ezüst színű tárcsafékes gép, ami rengeteg örömöt szerzett nekem annak idején. Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha akkor egy ilyen CBR kerülhetett volna a kezeim közé…
Bár valószínűleg akkor még erre az „űrtechnikára” gondolni sem tudtunk, hiszen eléggé be voltak korlátozva a lehetőségek az árubeszerzés terén az átkosban.

Japán olasz és német motorokat szinte csak az újságokban lehett látni, ezért annak örültünk aminek két kereke volt és gurulni lehetett vele eszeveszett tempóban. Igen direkt írtam eszeveszett tempót, mert 15-16 évesen egy 50 köbcentis gép után ami mondjuk, ha nagyon jó, akkor tud menni hetvennel, azután egy ilyen nyolcadliteres „fenevad” már akár 100 fölötti tempóra is képes volt. De ez így is van rendjén a mai napig. A fokozatokat be kell tartani!    
Ha pedig a mai fizetéseket megpróbáljuk összehasonlítani az akkoriakkal, akkor nagyjából arányban van az, hogy aki akkor is megengedhetett magának egy 125-ös gépet az most is kb. ugyanannyi idő alatt gyűjtögetheti össze Hondára való vételárat, pedig most majdnem az ötvenszeresébe kerül ez a gép, mint az MZ volt anno.
Vagy Ti hogyan gondoljátok? Cáfoljatok meg nyugodtan a hozzászólásokban. Szerintetek könnyen vagy nehezen lehet összespórolni?


Hátulról is jól néz ki. Jót tett neki a 130mm széles hátsó gumi

Azt hiszem, hogy a kis motorok és a motorozás szeretete még mindig vastagon bennem van, ezért még most is csillogó szemekkel ülök fel egy ilyen kis motorra is.
Erre éppen a BMW K1600-os GTL-ről ültem át, ami elég éles váltás, de amint tisztába rakjuk a fejünkben, hogy ez nem egy rakéta, akkor sokkal türelmesebben kezdünk közlekedni.
Bizony közlekedni, hiszen mi másért vehetne egy középkorú férfi 125-ös gépet? Természetesen A-ból B-be jutási szándékkal. Mivel Budapesten kívül, Nagykovácsiban lakom, ezért volt alkalmam sokszor kipróbálni milyen is a közlekedés vele napi szinten. Állítom, hogy erre a célra maximális megfelel!

És ha jobban megnézzük, még szép is. Nézzétek meg ti is először a kisfilmet amit készítettem hozzá.

Külső: 10/8

Bizony szép… Ezzel a formával már sikerült eltalálni azt amire a fiatalok vágynak. Dögös kinézetű gép kacsint vissza, ha az órák közötti szünetben kinéz rá a fiatal gazdi a gimnázium ablakán. De tényleg, mindene jól néz ki, kivéve a villahíd és a öntési hibákat nem leplező kormánycsutkákat. Kár, hogy ezek vannak legjobban szem előtt.
 


Viszont a műszerfal zseniális és az összbenyomás az, hogy egy szép kis motorról beszélhetünk, amely végre 130-as hátsó gumit is kapott. A két pont levonás a virsli első teleszkópoknak és a kormánycsutkáknak szól.
Motor/Váltó: 10/9

A 125-ös négyütemű motor elég szépen muzsikál, ha végsebességre és gyorsulásra vetítjük le a 13 lóerős teljesítményt. Sokkal kevesebbet vártam tőle. A váltó áttételezése is harmonizál a blokkal, így nem ritka a kilométerórán 130-at látni. Persze emelkedőn és két személlyel már nem annyira harcos hatodikban, de a sebességet amit ötödikben elértünk lehet vele tartani.
Ahogy a filmben is mondtam 7000 fordulat fölött egész vehemensen gyorsul, ahhoz képest, hogy ez csak egy 125-ös négyütemű blokk.
Fogyasztása 3 liter alatt 100 kilométerenként!

Váz/futómű: 10/6
A CBR125 első gumijának mérete 100/80-17, a hátsóé  pedig 130/70-17. A Honda legkisebb Sportmotorjához a Bridgestone a BT45F  mintázatot ajánlja.

Sajnos a futóműről már nem tudok ilyen jókat írni. Ehhez a teljesítményhez már jóval erősebb futóművet készíthettek volna. Sokkal élvezetesebb lehetne, ha kicsit erősebb futóművet kapott volna. Kíváncsian várom a 250-est ebben tekintetben az hogyan vizsgázik majd.

Fék: 10/7

Az első fék annak ellenére, hogy nem egy csúcskategóriás egység, elég jól lassítja a kis tömegű gépet. A nyomáspontja nem túl határozott, de a célnak megfelel. A kezdők sem mondhatják, hogy túl harapós és a haladók is meg tudnak vele állni. A hátsó fék is teszi a dolgát, panasz nincs rá.

Kettesben/utascipelés: 10/8

Viszonylag kisméretű a gép, ezért ha lehet utasból is kicsit válasszunk, mert elég komolyan tudja befolyásolni minden mozdulatával a motor irányítását a kicsi tömeg miatt. Az ülések is kényelmesek, annak ellenére, hogy nem kaptak olyan szép huzatot, mint a nagyobb testvérei. Ennek egyszerű műbőr borítása van. Az utas elég magasan ül és a lábát is magasra kell húznia, de a fiataloknak ez úgysem lesz gond…

Kezelhetőség: 10/7

A Simsonos múltam juttatta eszembe a CBR. Elég a kanyarodásra gondolni és már fordul is a gép, csak nagyon jó minőségű legyen az a kanyar, mert különben hinta-palintázik a lágy futómű miatt. Ha megint a fiatalokból indulok ki, akik max 60 kilósak, nekik jobb lehet, de az én 90 kilómmal nem tudott megbirkózni a futómű. Egyébként minden kézre áll annak ellenére is, hogy még a fékkar távolságát sem lehet állítani.


Még kapaszkodni is lehet…
Összegzés:

Ha 20 évvel fiatalabb lennék nagyon tetszene, sőt most is tetszik ha arra gondolok, hogy gazdaságosan közlekednem kell egy sportos motorral A-ból B-be, de azt hiszem igazi örömöt Bence fiamnak tudnék vele szerezni, aki most 12 évesen kezd beleszeretni a kétkerekezés világába.

Műszaki adatok és az elérhető színek a Honda honlapon. Katt!

Ha a Tesztmotor.hu cikkei segítettek a felszerelések és motorkerékpárok kiválasztásában, akkor a kérünk benneteket, hogy a vásárlásnál tegyetek erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatjátok a Tesztmotor.hu működését. Köszönjük!

Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás