Hírek

A Honda 2019-es V4-es szörnye kezd formát ölteni

Egyre tisztább képet kapunk a japán utcai-versenygép hibridről
Euromotor2
MotoStar

Három friss szabadalom sejtetni engedi a japán gyáróriás jövőbeli zászlóshajójának formatervét.

Már tudjuk, hogy a Honda új, V4-es blokkot tervez az új szuper sportba a cég 2019-es, hetvenedik évfordulójára. De legutóbb egy újabb adag szabadalom szivárgott ki, melyek bepillantást engednek az új bestia külsőjére.

Bár fantáziarajz, sejthető, hogy hasonló lesz a végső, hivatalos dizájn

Az ülés: Ezt a hivatalos szabadalmat egy versenypálya ihlette, együléses dizájnnak mutatja be, mely mögött az utasülés helyén három NACA-szélcsatorna húzódik, majd a nyílások egyesülve kivezetik az átengedett levegőt egy nagy lyukon a motor hátulján ami nagyban csökkenti a forma-ellenállást. Ámde úgy néz ki, hogy nem pályamotor lesz belőle, a tervek alapján helyet kap hátsólámpa, indexek és rendszámtábla tartó is, melyek elengedhetetlenek a forgalomba helyezéshez. A szabadalom alapján “[a NACA-légbeömlők] célja a motorkerékpár hátsó részének légellenállás csökkentése, miközben biztosítja a hátsólámpa láthatóságát.” Ámbár a MotoGP-ben is használnak kicsiny féklámpákat, minden bizonnyal itt nem erről van szó.

A NACA légbeömlőknek hála jelentősen csökkenni fog a légellenállás

Kipufogótartó és lábtartók: A második bejegyzés a japánok szabadalmában ezeket részletezi. Egyszerűbbek és könnyebbek lesznek a korábbiaknál, valamint “a két hátsó henger leömlőinek hője ellen, hőpajzs védi a motoros lábát”. Ezek szerint nem lesz az RC213V vagy az RC213V-S-hez hasonló ülés alatti kipufogó a két délebbi hengernél. A rajzokat viszont nem szabad szó szerint értelmezni, mivel a dizájn egy idejétmúlt, RC211V-hez (amilyennel Nicky Hayden 2006-ban világbajnoki címet nyert) hasonló deltabox-vázas elképzelést mutat, ámbár a gyártó újfent közzétette, hogy a V4-es szörnyet a Panigalékhoz hasonló, monocoque karbonváz merevíti majd.

A lábtartó struktúrája. Ahogy várható volt, agresszív a pozicionálás.

Fejidom: A tervek szerint egy vadászgép légszomját is csillapító légbeömlővel kell számolni, a két apró lámpa alatt. A légtömeg beáramlik a fényszórók alatt, a kormányművet megkerülve egy egzotikusnak ható műanyag vagy karbonszálas csatornán, mely egyaránt a helyükön tartja az idomokat és a tükörtartókat.

Ez az újfajta megoldás nekem kissé ormótlannak hat, de lehet, hogy csak nem értek a szépséghez

A szabadalom ezt a megoldást egy sornégyes motorral mutatja be, tisztára mint egy régebbi Fireblade-en, de mivel körülbelül minden, amit az orr mögött találunk, még ideiglenes, nem tudunk bizonyosat mondani az igazi rendeltetése felől. Viszont az fix, hogy nem egy családból jön az RC213V-S-el, amelynek tükrei a kormányvégeket találhatóak.

Azok a bizonyos légbeömlők…

Bár sok még a talány, egyre inkább formálódik az új bestia, és kétségtelen, olyan megoldást találtak a V4-es képében, amely minden eddigit felülmúl majd. Ízig-vérig sportgép születik, annyi biztos.

Comments

comments

Hozzászólok

Kattincs a cikk hozzászóláshoz