tarcsagyilkos kepek
Műhely

A legnagyobb luxus: idő előtt tönkretenni a féktárcsát…

Több különböző csatornából érkezett a hír: motorkerékpár féktárcsa ügyben valami történt, történik Magyarországon! A túlzott tárcsa kopások miértjeire kerestük a válaszokat... (1. rész)
Faster2
EuroMotor

Találkoztam egy régi cimborámmal, aki azt panaszolta, hogy megbukott műszakin a motorja, mert túl vékony volt a tárcsája, pedig szerinte ehhez nagyon fiatal a gép. Amikor vett új tárcsákat, „megnyugtatták”, hogy valamiért rengeteg tárcsa megy tönkre itt nálunk idő előtt. Ekkor még nem sejtettem, hogy folytatása is lesz a sztorinak, pedig lett…

Más forrásból néhány nap múlva pedig azt hallom, hogy egyre több új féktárcsát lehet fellelni a műszaki vizsgabázisok környékén… Ezt szintén egy cimborám mondta, vizsgáztatás után. Az ő gépe ugyan átment, de a vizsgáztató mesélt neki erről a tendenciáról – ami úgy fest, hogy megbukik a motor, aztán új tárcsát vásárol a tulaj, és már át is megy…


A napokban pedig az EBC Brakes raktárosával beszélgettem és kiderült, hogy az idén több mint kétszer(!) annyi féktárcsát vásárolnak náluk a motorosok, mint a korábbi években. Ez pedig már a harmadik csatorna volt, ahonnan visszaköszönt ez a tárcsa ügy… Dupla mennyiség?! Ez azért már figyelemre méltó növekedés… Ilyen előzmények után határoztam úgy, hogy boncolgatom egy kicsit ezt az olcsónak nem nevezhető témát.

Mi lehet az oka? Mi indokolja a tömeges cserét? Talán szigorodtak a vizsga-előírások? Vagy csak a véletlen műve lenne, és mindenkinek egyszerre kopott el a tárcsája? Esetleg a nem megfelelő betétek „nyírják ki“ (idő előtt), a tárcsákat? Miért buknak meg sorra – a fékerő méréshez érkezve – a vasak a vizsgán?


Megkerestem, most már célirányos kérdésekkel a fékalkatrész-partnerünket (EBC), és olyan érdekes beszélgetésbe bonyolódtunk, hogy ez máris megalapozta az azt követő riportot is (amit a következő részben olvashattok), melyet egy vizsgaállomáson (Lepo 01) készítettem.

Kiru egy fékalkatrész kereskedő, és neki nyilván az a jó, ha sok tárcsát ad el, de még ő is abnormálisnak tartja a hazai féktárcsák állapotát. Örömmel köszöntött a telefonban, amikor felhívtam, és csak dőlt belőle a szó, ahogy az lenni szokott – amikor a miértekről kérdeztem:

A fékszakértő véleménye (EBC)

– Nehogy már valami misztikus megoldásban gondolkodj, Tamás! Órákig lehetne analizálgatni ezt a tárcsa problémát, de nem az a lényeg, hogy valami tudományos megállapítást, végeredményt írjatok le, hanem praktikus tanács kell a motorosoknak, amivel megóvhatják a tárcsájukat.

Több tényező együttes hatását látjuk a kukába kerülő tárcsák kapcsán, és ezek közül egyes tényezőkre nincs ráhatásunk, ezért ezzel kár is foglalkozni – de amit befolyásolhatunk, arra viszont nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

El is mondom röviden, mire gondolok. Azt a tendenciát, miszerint öregszik a motorkerékpár állomány az országban, nem tudjuk megváltoztatni és a vizsgaszabályokra sem tudunk hatni, mint ahogy arra sem, hogy ne bukjanak meg azok a bringák, amelyeknek már elkopott vagy eldeformálódott a tárcsája.


Viszont azt nagyon is befolyásolhatjuk, hogy megnöveljük a féktárcsáink élettartamát, (vagy ha úgy tetszik, ne rövidítsük meg)! Miről beszélek? Arról, hogy olyan fékbetéteket használnak sokan, ami durván károsítja a tárcsákat. Esetleg jó minőségű a fékbetét, de rossz a stílus, ahogy használják a fékeiket, ami szintén gyilkolja a tárcsákat. Ami pedig a „leghatásosabb”: a rossz betét és gyilkos stílus kombinációja. Na, ez mind befolyásolható és ezzel érdemes is foglalkozni.

– Szerinted mivel kéne, lehetne növelni az élettartamát a tárcsánknak?

– Elmondok egy-egy rövid történetet, amin érdemes elgondolkodni. Felhívott a minap egy AN650-es Burgman tulajdonosa, aki tárcsákat keresett előre és hátra is. Az ilyenkor szokásos kérdések következtek tőlem és kiderült, hogy nincs 18 ezer kilométer a robogóban, de már mindhárom tárcsát cserélni kell, (normális esetben 50-70 ezer km között kell).

A tulaj azt mondta, hogy nemrég cserélte az eredeti fékbetéteket, és akkor még szinte újszerű volt minden tárcsája… Most jön a lényeg: „olyan olcsó betéteket találtam a neten, hogy elcsábultam”! Igen, aztán néhány ezer kilométer múlva sem tárcsa, sem betét nem maradt a motoron és most mindkettőt keres, de már nem akar annyira elcsábulni, inkább valami tartós megoldást keres.

Ez a felújítás akkora költség lesz ennek az úrnak, hogy 10 évig(!) vásárolhatott volna a különbségből nagyon jó minőségű szinter fékbetéteket…

– Szép sztori… Egyébként a robogók vagy inkább a nagyobb motorok tárcsái fogynak jobban?

A robogók és olcsóbb motorok tárcsáit lényegesen sűrűbben rendelik, de ebben a szezonban már túl vagyunk a kétszázadik úszó tárcsán is, sport vagy túra motorhoz.

– Mire vezethető vissza ez a különbség?

Egyértelmű, hogy a robogókhoz – és a kevésbé értékes motorokhoz – a gazdik hajlamosabbak olcsó, gyenge minőségű fékbetéteket vásárolni, ami aztán hamarosan el is végzi a dolgát. Az értékesebb, nagy vasak tulajdonosai már igényesebbek, ezért ők inkább választanak minőségi fékbetéteket és ez meg is látszik a tendenciákon. Természetesen nem csak a motorosok felelősök azért, mert megetetik a saját, drága tárcsájukat egy gagyi fékbetéttel, hanem bizony a szerelők és kereskedők felelőssége is felmerül…

Másik probléma, hogy sokszor látok olyan motorosokat, akik egy nagy fékezés után a lámpánál, behúzott fékkel várják a zöld jelzést, aztán csodálkozunk azon, hogy a vizsgán nagyobb, mint 30% a fékerő ingadozás?! (erről a folytatásban, a következő részben lesz szó – a szerk.)


A deformálódott (lüktető, pulzáló), tárcsák esetében már rengeteg olyan mérést elvégeztem én magam is, ami azt bizonyította, hogy egy fékbetét nagyságú felületen elvetemedett a lemez. Ez abból adódhat, hogy az átlagosnál jobban felhevült tárcsával, megállás után egyhelyben és behúzott fékkel áll a motoros. Ilyenkor a tárcsa mindenhol gyors ütemben le tud hűlni, de a fékbetétek által befogott felületen marad az óriási hőmérséklet – és a hőmérsékletkülönbség megteszi a hatását. Annál inkább bekövetkezhet ez, minél vékonyabb a lemez, tehát a kopottabb tárcsák még inkább ki vannak téve ennek a veszélynek.

– Ezek szerint nem szabad behúzott első fékkel álldogálni a lámpánál?

– Nem ajánlott, viszont kiválóan alkalmas erre a célra a hátsó fék, ami nagy valószínűség szerint soha nem lesz annyira meleg, hogy károsodjon.

– Csak a motorosok odafigyelése segíthet a tárcsák életének hosszabbításában?

– Igen, mert farkastörvények uralkodnak! Mindenkinek magának kell óvnia az értékeit és az érdekeit.

– A tárcsák sohasem hibásak?

– Érdekes, hogy még egy új, de rosszul megválasztott vagy szakszerűtlenül felszerelt tárcsa is okozhat meglepetést a vizsgán. Tehát jót kell venni és jó szakemberrel kell feltetetni. Többször tapasztaltam olyat az elmúlt években, hogy a vadi új tárcsa – megmunkálási hiba miatt – már a felszerelés után azonnal produkálta azt a pulzálást, ami miatt rögtön bukta van a vizsgán… A másik komoly veszélyforrás a szakszerűtlen felszerelésből kialakuló tárcsahiba, amit külföldön DTV néven ismernek és emlegetnek a szakirodalomban (Disc Tickness Variation), tehát a tárcsa mérhető vastagsági eltérése. Mindkét jelenség azért veszélyes a motoros közönségre, mert nehezen bizonyítható ugyebár, hogy egy új tárcsa gyárilag hibás, esetleg attól lett hibás, hogy nem megfelelően szerelték. Végső soron ezekben az esetekben is a motorosnak kell résen lenni, hogy a megbízható forrást, szerelőt megtalálja.

Rengeteg ezekhez hasonló apróságot tudnék említeni, ami miatt a motor gazdiján is múlik, hogy a vizsgán majd átmegy vagy bukik a féktárcsája. Szerintem ezeken a viszonylag könnyebben befolyásolható szokásokon vagy szemléleteken érdemes alakítani, ésszerűsíteni, mert a legnagyobb luxus idő előtt tönkretenni a féktárcsát. Tönkre megy az amúgy is, akkor meg minek kéne siettetni?! (Király László, EBC Brakes)

Hosszasan beszélgettünk még Kiruval, de egyszerűen lehetetlen minden szempontot végig vizsgálni. Fontos gondolatébresztőket feszegettünk, viszont azt mindenkinek magának kell tovább gondolni, hogy az ő esetében mit érdemes ezekből az információkból a saját hasznára fordítani … esetleg tovább informálódni, hogy ne kelljen idő előtti tárcsacserére költeni a pénzét.

Ezek után már személyesen, Lepo sokat látott vizsgabázisán kerestem a további válaszokat…

itt folytatjuk


Comments

comments

MPS RAM MOUNT
KTM
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás