Tesztek

50 ezer alatti zárt sisakok tesztje

Melyik a legjobb belépő szintű zárt bukó? Kappa, Nolan, MDS, KBC, Icon vagy Shiro?
Faster2
EuroMotor

Szöveg: Kovács Tamás; Molnár Dénes Képek: Benkő Zsolt

A rohambilitől a csúcskupakokig, a sisakok apraja-nagyját tekintve talán a viszonylag olcsóbb, zárt bukók vitézkednek leginkább ár-érték arány szempontjából. A “viszonylag olcsóbb” ebben az esetben a 30-50 ezer közötti sávot jelöli: itt már kapunk jókat, amik tudnak és védenek, mégis megfizethetőek. Ezeket eresztettük egymásnak, tettük sorrendbe őket: jöjjön idei második kupak-tanácsunk.

Bár ötvenezer alatti tesztnek hívjuk, leginkább olyan negyvenezer forint körül keresgélünk a piacon megfelelő, mondhatni belépő szintű zárt bukósisakot. Ezért az összegért már válogathatunk a kisebb-nagyobb gyártók kínálatában, jelen esetben hat nevezőt indítunk 2011-es sisaktesztünk alsókategóriás versenyén. Három olasz, két amerikai és egy spanyol kupak harcol az alsó-középkategória idei bajnoki címéért: Kappa, Nolan, MDS, KBC, Icon és a Shiro egymás ellen – mi még több esélyesnek adtunk volna szabadkártyát, de csak ez a mezőny fogadta el azt.

Szerintünk ez az a kategória, amelynél nem érdemes alább adni (sem ár, sem pedig felépítés szempontjából), hiszen mégiscsak a fejünk épségéről (az életünkről) van szó. Nem vagyunk hívei a nyitott sisakoknak, ami ugye nem jelent egyet a felnyithatóssal – utóbbiakat nemrégiben vetettük vizsgálat alá. Az arcunk éppen eléggé szem előtt van ahhoz, mintsem azzal kockáztassuk az épséget, hogy esetleg megcsókoljuk a földet… Mivel a bukósisak a motorozás legfontossabb kelléke (talán még a motor előtt…), ezért sok szempontból kell megközelíteni a témát. Előrebocsátjuk, hogy a teljesség igénye nélkül vizsgáltuk meg a sisakokat, ami azt jelenti, hogy ezúttal sem száguldoztunk bennük, egyikben sem vertük a fejünket a falba és semelyikbe se állítottunk kisbaltát (bár a három kategóriás tesztnap vége felé már eljátszottunk a gondolattal…)

Szóval igazából arra nem is használtuk őket, amire valók, de így is rengeteg mindent megtudtunk róluk. Nagyjából annyit, amennyire Nektek is lehetőségetek van, amikor elmentek egy boltba körülnézni. Csakhogy ennyi példányt, közvetlenül egymás után nem valószínű, hogy ki tudtok próbálni, ezért lehet érdekes számotokra a véleményünk: hogy egymáshoz képest milyenek. Különben is, általában Neked sincs lehetőséged élesben kipróbálni vagy összezúzni egy sisakot ahhoz, hogy eldöntsd: kell-e ez Neked. Nagyjából ugyanazon érvek alapján kell döntened a márkák között a vásárlánál, mint ami szerint mi is pontoztuk indulóinkat. Hárman adtuk a pontszámokat, amitől még mindig nem objektív az értékelés, viszont pontosan háromszor hitelesebb, mintha csak egyikünk állt volna neki naphosszat sisakokat próbálgatni és véleményezni.

Kappa KV4
Forgalmazza: EuroMotor

Érdekes módon a Kappa méretre szinte tökéletes. Van egy kis mozgástér a homloknál, az arcpárnák megfelelően fognak, bár hátul talán tarthatna jobban. Illetve akkor lenne hibátlan a méret-téma, ha a számozás (betűzés..) is stimmelne – pont egy számmal nagyobbnak érződik: S-eseknek írják, de igazából M-esnek lenne tökéletes. A szellőzők benne már csak olyan erős közepesek, használhatóságban is, ugyanakkor neki van a legkevesebb (szám szerint három) légbeömlője a csapatban – és a plexi sem eléggé páramentes, pillanatok alatt beleheljük…


Külsőre nem sok élményt tartogat, így belebújva kellemes csalódást okozott

A külseje nem túl ütős, formára és mintára is eléggé fantáziátlan – például az előbb említett szellőzők sem felsőkategóriás darabok. A belseje azonban az árának megfelelő színvonalú kivitelezésben készült, tán még egy kicsit jobb is, akárcsak a pleximechanika. A napszemüveg gombja azonban eléggé igénytelen, és a lencse sem fedi be az arcunkat rendesen… Szóval semmivel sem lenne kevesebb ez a kupak, ha nem lenne az oldalára írva, hogy “Integrated Sun Visor”… Ár-érték arányban nem mondható rossznak, de nem sokkal többért jobbat is találhatunk. Összeségében azért így is többet tud, mint amennyit full-unalmas külseje alapján várna tőle az ember – de azért nem sokkal.


A napszemüveg gombja olcsó hatású, a szellőzők átlagosnak mondhatók

Shiro SH-3700
Forgalmazza: Shox

A Shirónak sajnos akadnak gyengébb minőségű megoldásai, például az állszellőző kritikán aluli, ami már abban a pillanatban kiderül, ahogy kivesszük a dobozból. Igazi “búcsús” műanyag, ami alaposan beárnyékolja az oly’ fontos első benyomást. A spanyol Shiro márkáról azért már csak-csak hallott az ember, az viszont felettéb érdekes, hogy a SHARP tesztben még soha az életben nem szerepelt a márka – vagy csak nem publikálták… Erről az jutott eszünkbe, hogy a”régi” Swiftet az Euro-NCAP egyszerűen nem is értékelte (vajon miért), de a Shiro esetében azért biztosan nem erről van szó. Ennyiért már egy bukósisaknak védenie kell, nincs mese.


Aprólékos mintázat, de formára nem az igazi, főleg az állrész aránytalan

A pleximechanikája eléggé darabos és mellé igen hangos is, már a plexihajtogatáshoz kötelező a füldugó – ráadásul eléggé párásodik is a plekó… A mintázata szépen kidolgozott és látványos, a hátsó traktus formája is megnyerő, de az eleje az eleje olyan, akár a Jumbo Jet-é: púpos és órmótlan. A beépített napszemüveg mechanikája a plexihez hasonlóan “durván” működik és a gombja sincs éppen jó helyen. Összességében ha tetszik a dizájn és jól érzed magad benne (amire azért reális az esély), akkor meg lehet venni ennyiért, de szemet kell hunynod pár olcsóbb megoldás fölött, amit más gyártóknál ezért a pénzért már “kispórolnak” a csomagból.


Ez az állszellőző nagyon “Made in China” (csúnya és simán beragad), ennél többet érdemelt volna ez a sisak

KBC VR Retro
Forgalmazza: SuperZone

Az első benyomás  mindenképp kellemes az amerikai kupakkal kapcsolatban. A műanyag elemek olyanok, mintha eloxált alumíniumból lennének. Nem hogy ebben, de még a magasabb árkategóriában is bombajól néznek ki. Önmagában nem jobb ettől a sisak, de esztétikusabb és talán ez is szempont. Például olyan részletekre is adnak a KBC-nél, mint a piros belső vagy a “színrefújt” légbeömlők. Egyébként ha kívül kék a sisak, akkor a belső is ehhez igazodik.


Külsőre a KBC tetszett nekünk a legjobban, igényesen kidolgozott és formára is ütős

Vannak azonban méret-gondok. Az M-es sisak inkább S-esnek felel meg (épp ellenkezőleg, mint a Kappánál), de annak se lenne tökéletes, mert  kicsit szoros homloknál. M-es fejre satupad… A belseje igazából semmi extrát nem tartogat nekünk. Hiába szép a szín miatt, de komfort-faktorban gyengébb, mint lehetne (színe miatt mégis minőségi benyomást kelt). Ugyanakkor az 50.000 forint alatti kategóriában ez már jónak számít – ha felette lenne, akkor csak elfogadható jelzőt adnánk neki. A pleximechanika nagyon erőszakos mozdulatokat kíván a viselőjétől, ami nem igazán van összhangban a finom külsővel.


A plexin volna még mit finomítani, meg lehetne kényelmesebb is

Icon Alliance
Forgalmazza: Parts Europe

Meglehetősen masszív egy darab, van benne anyag – viszonylag nehéz is. A plexije tipikusan az “elmegy” kategória. Ha kicsit kevésbé lenne akadós, és halkabb lehetne, akkor jobb pontokat adtunk volna – viszont nem párásodik, ebből a szempontból a legjobb a csapatban. A belseje is (bőven) elmegy tejszínhabbal, ebben az osztályban határozottan hízelgő. Mint ahogy a plexitakaró is kuriózum a kategóriában: drágább és exkluzívabb sisak érzetét kelti a mutatós dekorelem. Ugyanakkor az is érdekes, hogy mennyit dob az árban a fényezés: szín nélkül olcsó cukorka ez a sisak, mert majd’ negyvenezer(!) forint a differencia a legolcsóbb és a legdrágább fényezés között.


A csiribiri dizájn palástolja az egyszerű formát, a plexije tényleg páramentes

Szóval egy kevésbé mutatós darab a típusból igen jó ár-érték arányt tudhat magáénak. Annál is inkább, mert méretre eléggé pontos, ennél fogva kényelmesnek mondható az átlagosabb arcberendezések számára. Jó is a formája, mert még a teszt vége felé is kapta a 4-est a “le/fölvétel” kategóriába, ami igencsak ritkaság volt. Jó benne lenni, csak a héj lehetne jobb anyagból, meg a formáján is reszelhettek volna még egy kicsit.


Igényesek a szellőzők és plexitakarója is csak neki van

Nolan N63
Forgalmazza: EuroMotor

Az N62-es Nolan utódja, az N63-mas a gyártó többi modelljéhez hasonlóan Lexanból készül. A Nolan szerint a más műanyagokból, de hasonló módon készített, hasonló formájú és vastagságú héjakhoz képest a Lexan héjak jobban ellenállnak a nagy erőhatásoknak. Ezt ugye nem volt lehetőségünk/kedvünk kipróbálni, azt viszont mi is megtapasztalhattuk, hogy a méretezését nagyon jól eltalálták: ott és annyira nyom, ahol/ahogy kell, ezért a kényelemre mindannyiunktól maximális pontot kapott. A pleximechanika is átlagon felüli, finoman műkődik és jó pozíciókban rögzíthető – csak ne párásodna ennyire. Öt igényesen kivitelezett szellőzője van, amiből három állítható – a kategóriában ez is ritka, mint 50-es robogón a biztosítás.


A belső a lényeges, kívülről tipikus szürke eminenciás

A Nolan N63 legfőbb ütőkártyája a minősége. Jó érzés fogdosni, benne lenni – sőt, még le/fölvenni sem egy kínzó-procedúra! Az igényes bélésnek (Polygiene-nek nevezik), a formás párnáknak köszönhetően jól érezzük magunkat benne. Igaz, külsőre szerintünk nem egy különösebben nagy bumm, de nem is ezért szerettük. Meggyőző minősége ellenére nem, vagy nem sokkal drágább az itt összeverődött társaságnál.


A legjobb szellőzők és a legtutibb pleximechanika a csapatban

MDS Sprinter
Forgalmazza: Shox

Az AGV leányvállalatának termékeit, az MDS bukókat az egyik legjobb ár-érték arányú bukókként tartják számon. Ez a sisak a legolcsóbb és a legkönnyebb a csapatban, de sajnos egyéb tulajdonságaival “kompenzálja” ezt az előnyt: például nem elég pontos méretre és emiatt a komfortérzet sem az igazi. A pleximechanikája egy erős közepes: közepesen hangos és közepesen pontos. A szellőzők – akárcsak a Shirónál – eléggé igénytelenek, az általános minőségérzettel mégsincs komolyabb probléma. Rendben, látni rajta, hogy nem AGV, de ennyiért bőven jól működik. Akár a Dacia Logan esete a Renault Tháliával: ha Sprintert veszel, valójában egy pénztárcabarát AGV-t kapsz.


Nem rossz az ára, de ne várjunk tőle csodát, külsőre és belsőre se

Az rendben van, hogy az MDS nem is akar a csúcskategória képviselője lenni, de kisebb-nagyobb hiányosságait egy mutatósabb héjjal vagy fényezéssel jól kompenzálhatná. Ehelyett ezen a területen sem bocsátkoztak szélsőségekbe a tervezők, az a “nem rossz”-fajta, de semmi több. A belsejét sem vitték túlzásba, a “Dry-Comfort” bélésnél láttunk már szebbet a kategóriában, de szódával ez is elmegy.


A szellőzőkkel foglalkozhattak volna még egy keveset

Összegzés és pontozás

A fentebb felsorolt tapasztalatok, benyomáok, illetve mindezek pontok formájába jegyzése alapján kialakult a végeredmény. A végső sorrend hármunk összesített pontszámai alapján állt össze, ami azért is fontos, mert talán egyenként nem (teljesen) ugyanígy tettük volna sorba a kupakokat – a három véleményt egybevetve viszont az alábbi a ranglista. Azt is el kell mondanunk, hogy ennek ellenére ez bizony nem szentírás, hiszen még ha a legfontosabb különbségeket, eltéréseket mindannyian tapasztaljuk is, attól még mindenkinek más a fejformája, a szépérzéke, az igényei, a felfogása, pénztárcája… Ha nem is minden motorosnak, de egyes csoportonként mást és mást jelenthet az embereknek a megfelelő belépő szintű zárt bukó fogalma. A szerkesztőség elfogyasztott már pár sisakot, néhányat pont ebből a kategóriából, így azért már tudjuk, melyik lenne a jobb választás: mi a következő sorrendben vinnénk haza őket. Még egyszer szólunk, hogy ez “inkább csak afféle útmutató, mintsem valódi törvény” – hogy a Karib tenger kalózaiból idézzünk.

Az utolsó, hatodik helyen a Kappa végzett. Ennek ellenére nem rossz sisak, de ő a legnehezebb a brigádban és küllemre is a KV4 a legkevésbé kívánatos. Bár a belső formákat jól eltalálták, az anyagválasztás is elfogadható meg a pleximechanika is kultúráltan működik. Őszintén megvallva nem egy “utolsó helyezés-érzés” benne lenni és az ára sem vészes, de mindez most nem elég a többiekkel szemben. Árnylattal a Kappa előtt, az ötödik helyen az MDS ért célba. A Sprinter legdrágább fényezésű verziója egy KV4 árának felel meg, de ötezerrel olcsóbban is kapható. Jóval könnyebb a Kappánál és a minőség is elfogadható az ár ismeretében. Habár külsőre ettől sem dobunk egy hátast a motorosboltpolc előtt, a Kappánál azért jobban néz ki. Még ha nem is annyira kényelmes, mint az olasz vetélytárs, összességében mégis komolyabb csomag benyomását keltette a kezünkben. Nem sokkal az üvegszálas MDS előtt, a negyedik helyen futott be a párezerrel drágább Shiro. Az SH-3700 küllemre azért már tartogat némi esztétikai élményt, bár a héj formája neki sem egy díjnyertes alkotás. A pleximechanika sem csúcs, egyes helyeken a minőség is megmosolyogtató, de a komfortérzet rendben van, és nem is nehéz.


Az első három és a második három (4., 5., 6.) helyezett között nagy a különbség (a képen már az 50+ zárt bukókat is láthatod)

Nagy ugrás következik, nem pusztán amiatt, mert már a dobogón járunk. Ha ezt az ötvenezer alatti kategóriát is kategorizálni szeretnénk, akkor itt húznánk meg a vonalat. A Shiro és a KBC között óceánnyi távolság van, és nem csak azért, mert az egyik spanyol, a másik meg amerikai. Egy tízessel kerül többe, de ha egymás mellé tesszük őket, akkor ez már nem is tűnik olyan soknak… Vagányul mutat és a minőség is komolyabb annyival, mint a dizájn. Bár Amerika a megalomániájáról híres, ezt mintha alulméretezték volna és a Shiróhoz hasonlóan a plexi is “izomból működik”, ennek ellenére megérdemelt a bronzérem. Az ezüst a honfitárs Iconhoz került. Jó formájú a belseje, igényes a bélése, tehát egyből jól érezzük magunkat benne. A plexi még takaróelemet is kapott, de ennél is érdekesebb, hogy mekkora a különbség (árban) az Alliance fényezései között. Egy olcsóbb kivitel kész ár-érték arány-bajnok. Külsejét tekintve a KBC veri, de minőségben legyőzte földijét az Icon, amit egyébként Dél-Koreában gyártanak a HJC-illetőségű gyárban. Aki pedig mindenkit ver, az a Nolan. Még minőségibb, még kényelmesebb. Végre a plexi “működésébe” sem tudtunk belekötni és ami talán mindennél fontosabb, a védelmét is ennek becsültük a legjobbra. A legegyszerűbb színnel olcsóbb, mint a Shiro, de a legdrágábbal sem kerül többe a KBC-nél.


“Aki pedig mindenkit ver, az a Nolan”


Következő tesztünkben a magasabb kategóriáé a főszerep