Hírek

23 év után újra Enduro Világbajnokság volt Magyarországon!

2017 júniusában ismét nálunk rendezték meg ezt a fantasztikus rendezvényt!
Euromotor2
MotoStar

Az 1990 óta létező Enduro VB hatalmas eseménynek számít bárhol a világon. Magyarország 1990-ben, 92’-ben és 94’-ben szerepelt a versenynaptárban, először a Hungaroring, majd kétszer Cserénfa adott otthont az eseménynek, és szinte hihetetlen, de idén visszakerültünk a VB térképére.

A rendezvénynek Parádfürdő adott otthont, ott hasított a világ endurosportjának elitje.

Itthon 2006 óta nem rendeztek motoros VB-ét, már 10 év is eltelt mikor utoljára motokrossz VB volt nálunk. Most viszont lehet reménykedni! Ezek után a motokrossz, és a többi szakág is bízhat abban, hogy ismét világbajnoki díjak helyszíne lehet kis országunk. Most hétvégén épp MX EB futam is lesz Kiskunlacházán!

Németh Kornél

De kinek köszönhetjük, hogy ez így alakult?

A Superenduro VB-én a 34 éves Németh Kornél, Magyarország legsikeresebb motokrosszosa is szerepelt -akinek az édesapja kilencszeres magyar bajnok volt!- és természetesen itt is egyből sikeresen teljesített.
Kornél a sorozat rendezőjével Alain Blanchard-al, aki az enduro VB rendezője, szinte azonnal összebarátkozott, így jött létre az első kapocs.
Blanchard-al Hermann Henrik, aki a Magyar Motorsport Szövetség elnöke –és akinek a szívügye az enduro-  jó kapcsolatot ápol. Tehát míg Henrik a sportdiplomáciában jeleskedett, Kornél hozta a kapcsolati tőkét.
Idővel Hadobás Ádám, a magyar Enduro szakág vezetője is csatlakozott, és meggyőzték Blanchard-ot arról, hogy Magyarország nagyon is jó helyszín lenne és meg lehet rendezni egy ekkora kaliberű eseményt.

Első sorban nekik köszönhető, hogy az Enduro VB visszatért Magyarországra.
Ha minden jól alakul, jövőre ismét Magyar versenyzőknek, hazai pályán szurkolhatnak a Magyar rajongók, egy újabb Magyar VB futamon.

2017.06.25. – első nap – Enduro GP, Magyar Nagydíj

A többszörös világbajnok Christophe Nambotin nyerte meg az első napot, az Enduro Világbajnokság Magyar Nagydíjának első napján, szombaton.

Nambotin idei első győzelmét szerezte meg az EnduroGP osztályban. A tavalyi, sérülésekkel teli szezonja után sokan leírták már őt. Hiba volt…
A sorozatot vezető Steve Holcombe volt a második, Loic Larrieu a harmadik. Az Enduro 2 osztályban Josep Garcia negyedik győzelmét érte el a szezonban Eero Remes és Jamie McCanney előtt.

A legjobb magyar Németh Kornél a 12. helyen zárta a napot, Holló Bence a 15., Jáger Norbert a 16. helyen végzett.

 

2017.06.26. – második nap – Enduro GP, Magyar Nagydíj

A pénteki szuper tesztet megnyerő gyári Husqvarnás Christophe Charlier nagyon hamar kiszállt lábközépcsont törés miatt, így ki is hagyja a következő Maxxis GP fordulót Görögországban. A hétvége egyértelmű győztese Christophe Nambotin (F – KTM) volt, aki az élre tért vissza sérülései után. Csak csapattársa Nathan Watson (GB – KTM) volt az, aki képes volt ellenállni és állandó fenyegetést jelenteni a verseny közepéig.

Az év negyedik GP fordulóján végül Nambotin nyert Watson és a gyári Yamahás Loïc Larriei előtt az Enduro GP osztályban. A második napon Német Kornél a 13. helyen zárt, Holló Bence pedig a 14. helyen.

E2-ben a brit Jamie Mccanney győzött, Josep Garcia és Eero Remes előtt a második napon, összetettben azonban Garcia örülhetett és nyerte meg a Magyar Nagydíjat.

A Junioroknál mindkét napon Brad Freeman volt a legjobb, Mikael Persson és Matteo Cavallo előtt.

A hölgyek versenyét nem meglepő módon Laia Sanz nyerte meg.

A magyar közönség természetesen a hazai fiúkért szorított. Németh Kornél (KTM), a 9. helyen zárta a pénteki napot. Holló Bence (Sherco) 15., Jáger Norbert (KTM) a 17. helyen végzett. A legjobb Christophe Charlier (FRA – Husqvarna) volt, aki nagyon gyors volt a pénteki napon és mindenkit lenyűgözött idejével ami  1’59”01 idő volt. Az idei negyedik EnduroGP-n a korzikai versenyző úgy tűnik nagyon erős és egyértelmű törekvése a hétvégén a győzelem.

Charlier mögött egy másik francia Loïc Larrieu (Yamaha – 1’59”23) lett a második, a brit Nathan Watson (KTM) pedig 3., ideje 1’59”79. Három Enduro 2-es pilóta is a Top 10-ben zárta a napot: Rauchenecker (A – Husqvarna) 4., Garcia (ESP – KTM) 5. és Monni (I – TM) 8. helyen.

Holló Bence egy kis betekintést nyújt nekünk ebbe a hihetetlen versenybe:

„Péntek este 7:59-kor rajtoltam egy korábbi junior világbajnokkal, Mathias Bellinoval #69. Megérkeztünk a supertestre ahol olyan hangulat fogadott mint még eddig soha, elmondhatatlan!
Ez egy szinkron pálya volt természetes és mesterséges akadályokkal, élesben ment a dolog nem lehetett előtte gyakorolni csak gyalog, de jól ment nem hibáztam. Aztán megnéztem a világ élmenőit, visszamentem a depóba megtankoltam és leadtam a motort a parcferme-be.

Eljött egy hosszú nap reggele, egy kör 70 km és 3 speciált tartalmazott ebből csináltunk mindkét nap 3-3 kört! 9:07-kor rajtoltunk Bellinoval, az extreme test volt az első speciál szakasz, itt is természetes és mesterséges akadályok voltak. Ezután indultunk el az első hosszú etapra amiben volt ki hívás bőven, feljáró, lejáró, patakmeder, oldalazó na persze meleg és por! Egy kis faluban Bodonyban volt a kötelező szerviz pont és idő beíró, pár perc pihenő, és indultunk tovább az enduro speciál irányába,  amit már messziről láttunk. Ez a pálya egy erdőben volt, valahol kocsi út, valahol egynyomos kis ösvények, katlanok, lejárók, feljárók tarkították, itt is volt feladat. Ezt követően irány Recsk, a cross speciál a 2. etapon. Ez talán könnyebb volt mint az első etap.
Recsken egy nagyon gyors pálya várt minket ami egy réten volt kiszalagozva, csak néha ment be az erdő szélébe. Ezt letudva indultunk vissza a fődepóba és kezdtük meg a második körünket. Nagyon fárasztó és hosszú két nap után a célban voltam pár bukást követően, de büntetés nélkül. Teljesítettem a gp távot ahol szombaton 15., vasárnap 14.helyen zártam, az Alpok Adria mezőnyében első helyen végeztem. Egy nagyon jó és színvonalas versenyen indultam, idén nem vettem ki a részem a segítésben, de megy ez nélkülem is, itt rá a példa. Gratulálok hozzá Hadobás Ádám, Holló Péter és mindenkinek, aki itt volt és csinálta a dolgát! Fantasztikus volt!

Köszönöm a támogatás segítséget a Sherco Hungarynak, Igol Race Factory Hungary Clubnak, Kék Holdnak, Szüleimnek, Barátaimnak, id Németh Kornélnak, Korinak, Zsigóék, Dieter, Nagyfény

Persze nem hagyom ki azt a rengeteg szurkolót sem, mert nélkületek nehezebb lett volna sokkal. Minden speciálon elmondhatatlan üvöltés fogadott, néha a motor hangját sem hallottam nagyon nagy köszönet nektek!

Nagyon jó volt versenyezni!

Köszönöm: H.B. #53”

Holló Bence

Száz szónak is egy a vége, a 23 év után visszatért Enduro Világbajnokság nagyon sikeres volt. Ennyi kihagyás után, hihetetlenül jól remekeltek mind a Magyar versenyzők, mind a szervezés. A szurkolók is fantasztikus hangulatot csináltak, még úgy is, hogy szinte teljes hírzárlat volt a versenyről, 13 000 ember drukkolt és mutatta meg, mennyire imádják az endurózást.

Ha kicsit nagyobb nyilvánosságot kapna, hogy lesz egy ilyen verseny, akkor mi motorosok is ott tudnánk lenni minden jeles eseményen. A MAMS-nak ezúton is üzenjük, hogy reklámozzák az eseményeket! Mi várjuk a következő verseny időpontját, hogy sok ezer motoros is el tudjon menni a versenyekre, ne csak a versenyzők családja és a helybéliek szurkoljanak!

 

 

Comments

comments