Tesztek

2010-es Honda CRF450R teszt

Csak minimális a változtatás 2010-re, de mi azért már megint az elsők között kipróbálhattuk.
Faster2
EuroMotor

Csak minimális a változtatás 2010-re, de mi azért már megint az elsők között kipróbálhattuk.

Mivel hirtelen köszöntött be az ősz, így elkezdünk kicsit többet foglalkozni az off-road motorokkal. Szerencsére a következő évi krosszmotorokat általában már augusztusban meg lehet kaparintani, mivel ezeket az ősz beálltával el is kezdik forgalmazni.

A Honda 450-esét megint mi hoztuk el elsőként az importőrtől, s ahogy szoktuk, újfent korssz tesztpilótánkat, Czúni Lacit kértük meg, hogy kiderítse mi a különbség a 2009-es és a 2010-es modell között. Nála jobban senki sem ismerheti a CRF450-est, hiszen itthon ő a legeredményesebb versenyző ezzel a típussal, így biztos minden kis apróságot ki fog szúrni. Azt azért elöljáróban már tudtuk, hogy a Honda idén a 250-esre helyezte a nagyobb hangsúlyt, a 450-essel pedig szinte semmit se foglalkozott. Éppen ezért ajánljuk figyelmetekbe a jóval kimerítőbb és bővebb tesztünket a 2009-es modellről, ami egy az egyben igaz 2010-re is.

Ettől függetlenül Laci mindent megtett, hogy kiderítse mit tartogat az új CRF, ha egyáltalán van valami. Egy hétig volt nála a gép, minden nap fáradhatatlanul tesztelt, a saját 2009-eséről ült át a 2010-esre és figyelte az apró különbségeket. Idén anyagi nehézségek miatt nem versenyzik, de a végére annyira belejött a motorozásba, hogy a teszthét végén elindult a kőszárhegyi versenyen is. Csak Németh Kornél tudta megelőzni.

Erről jut eszünkbe, ha valaki egy ütőképes krosszversenyzőt szeretne a csapatában tudni, vagy szívesen szponzorálná, az vegye fel a kapcsolatot a fiatal versenyzővel, különben ha nem jön időben a segítség, egy újabb tehetség fog a süllyesztőbe kerülni.

Így tud Czúni Laci motorozni a 2010-es CRF 450R-rel:
A pálya: Kiskunlacháza

Kiskunlacházán teszteltük a Hondát, a szebb időket is megélt krosszpályán. Itt most a dombokon kívül már nincs semmi, viccbe illően még az épületet is ellopták, amiben annó a versenybíróság tanyázott a versenyeken.

Elég szörnyű ezt így látni, de ha nincs pénz a fenntartásra, akkor ez lesz a vége mindennek. Pedig igény lenne erre a sportra, hiszen mindig több ezren vannak egy-egy krosszversenyen.

Na de térjünk vissza a CRF-re.

Külső

“Az idei modell külsőre semmit nem változott, teljesen megegyezik a 2009-es modellel.” – írta szűkszavúan tesztelőnk. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, újfent csak az előző tesztünk tudjuk ajánlani bővebb infókért.

Futómű

A futóművön sem látszik semmi különbség, de érzésre kicsit más, mint a tavalyi motoron. A teleszkópját valamivel jobbnak éreztem, pedig teljesen gyári beállítással mentem a motorral. A gyors nyújtott kanyarokban nagyon jól csillapította a gödröket és nem pattogott el a motor hátulja sem. A hosszú hullámos egyenesekben is meg vagyok vele elégedve, stabilan ment, nem dobott keresztbe sehol. A nagy ugratásoknál is jól bírta a becsapódást és nem koppant össze.”


Csavarás lecke, lépésről-lépésre.

Jobb oldalon a kipufogó immár. A gyönyörű kerék is jól látszik mögötte.


Középen az üzemóra számláló

“Az elejével azért néhol nem voltam megelégedve, az éles gödrökön (féktávon) nem csillapít a legjobban. De valami miatt akkor is jobbnak éreztem ennek a futóművét, mint a 2009-es modellét.”

Motor:

“Igazából a motoron sem érezhető különbség sehol. A váltója is maradt olyan amilyen volt, amin véleményem szerint nyugostan változtathattak volna. És még azt is észrevettem, hogy mintha a kuplungja strapabíróbb lett volna, mint az enyém.”


Unicam rendszerű egy vezérműtengelyes vezérlést rejt a hengerfej

Igen-igen Lacika jól érezted. Bizony a kuplungon valóban kellett erősíteni, mert hamar elkoptak a lamellák. Ugyanúgy maradt a 4 rugós megoldás, csak erősebbeket kapott. A motor gyújtásgörbéjén is változtattak, de ez észrevehetetlen módon jelentkezik menetközben. Talán azért volt erre szükség, mert szemmel láthatóan a légszűrőn is variáltak valamit.

Váz

“A váz is maradt olyan amilyen volt, és ennek őszintén örülök. Nagyon jó fordulni ezzel a váz kialakítással és az ugratásoknál is jó a motor. Jól lehet helyezni az ugratón. Egyszóval kiváló.”

Fék

“Az első fék már amióta Hondával versenyzek nem a legjobb eleme a motornak.  Nagyon kevés, ha jó féktávokat akarunk venni. A dombos pályákon pedig, ahol esetleg nagyobb szintkülönbség van, egyszerűen le kell cserélnünk a tárcsát. Én mindig Braking tárcsát használok, nekem ezzel a legjobb a fékhatás. A hátsó fék viszont nagyon jó, de már ennél a 2010-es modellnél is iszonyúan nyikorgott.”

Gumi

“Ezek a Pirellik, ha picit nedves, vizes pályán megyünk, nagyon jók. Viszont kemény, kiszáradt pályán, ahol mi is teszteltük, nem a legjobb választás. Nagyon hamar leszakadtak a bütykök és onnantól kezdve állandóan kezdett csúszni a hátulja. Az eleje amúgy elég jól tapadt.”

Mi a Bridgestone gumikat ajánljuk! Keressétek meg a megfelelő abroncsot a motorotokra. Katt a logóra!
A gumik áráról a Nagy-I Bt.-nél Tel: 82/410-223, vagy a motorgumi.eu oldalon tudtok érdeklődni.

Hát bizony, ez a teszt így elég rövidre sikerült, de a kevés változtatás miatt nem tudunk mit tenni. Olvassátok el az egy évvel ezelőtti tesztünk a 2009-es CRF450-ről, abban minden benne van.

Galéria:

Comments

comments

Cimkék
MPS RAM MOUNT
MPS APRILIA
MPS Kawasaki Banner
MPS-Biltwell

Hírlevél feliratkozás